Élet-Stílus

50 ezren voltak Tankcsapda-napon

Míg a színpad előtt 35 000 rajongó hallgatta a mínusz egyedik nap magyar sztárját a Tankcsapdát, az egész fesztiválon 50 ezren voltak – mondta el az FN.hu-nak Vető Viktória a Sziget sajtófőnöke. Képgaléria.

Mint korábban megírtuk a Tankcsapda-napon szó sem volt nosztalgiáról, egy őrült, pörgős, nagyon is mai rock and roll bulival ünnepelte meg 20 éves szülinapját a Tankcsapda. Most ugyanis nem egy régmúlt idők nagy sztárja, hanem a ma legfontosabb rockzenekara állt a nagyszínpadra. A közönség soraiban ezúttal nemigen láttunk idősebbeket.

Kedd reggel: KÉPGALÉRA (Fotó: Horváth Viktória)

Kedd reggel: KÉPGALÉRA (Fotó: Horváth Viktória)

Míg a saját saccolásunk alapján a színpad előtt közel 40 ezres tömeget írtunk, ez némileg alacsonyabb volt, de a Sziget napi látogatószámára megerősítették az 50 ezres becslésünket. Hétfőn még szép idő volt, kedd hajnalban azonban leesett az eső, és a folytatás sem ígér sok jót. Bár a Magyar Dal Napjához hasonló nulladik napi produkcióra is kedvezményes áron (a normál Sziget-napi ár feléért) lehet jegyet kapni, a Zene A Rasszizmus Ellen (ZARE) című megaprodukcióra információink szerint nem fogynak túl jól a jegyek. Kedden így a kevésbé jó időben várhatóan kevesebben lesznek majd, és persze a több színpad között jobban is oszlanak majd el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik