Élet-Stílus

Roddick túl az ötszázadik sikerén

A washingtoni férfi tenisztornán honfitársát, Sam Querrey-t felülmúló amerikai 500. diadalát aratta a profik között. A hölgyek Los Angeles-i versenyén búcsúzott a világelső Dinara Szafina.

Mr. 500: az amerikai portálok nagy többsége így köszöntötte a félezredik győzelmét arató Andy Roddickot. A washingtoni torna háromszoros győztese a 36. olyan férfiteniszező, aki elérte a bravúros eredményt – egyben a negyedik aktív, a svájci Roger Federer, a spanyol Carlos Moya és az argentin Juan Martin del Potro ellen nagy harcban alulmaradó ausztrál Lleyton Hewitt mellett.

A két, kemény szerváiról is híres – Roddick a második, Querrey a harmadik a vonatkozó listán – amerikai párharca nem eredményezett túl sok ászt, sőt, rengeteg hosszú labdamenet tarkította a találkozót. Hat kettős hibája mellett Roddick mindössze három fogadhatatlan adogatást ütött, ellenben három alkalommal is győzött Querrey szerváinál, s ez döntőnek bizonyult.

„Az 500. nyertes találkozómnak nagyon örülök. Kevés játékos jut el idáig, fogalmazhatok úgy is, hogy elit-társaságba kerültem” – árulta el az 500 győztes mérkőzése mellett 157 kudarcot számláló amerikai.

Roddick félezredik sikerét ünnepelte Washingtonban (MTI/EPA)

Roddick félezredik sikerét ünnepelte Washingtonban (MTI/EPA)

A washingtoni torna tavalyi győztese, Del Potro bevallása szerint egyik gyermekkori kedvencével mérhette össze tudását, s a Hewitt elleni találkozó – szavainak megfelelően – nívós játékot eredményezett.

Az ausztrál nyerte az első játszmát, ám az argentin a másodikat, s a harmadikban 5:4-nél a mérkőzésért adogathatott – Hewitt viszont pontveszteség nélkül nyerte a játékot, majd mindkét klasszis hozta az adogatását, következhetett a mindent eldöntő rövidítés. Del Potro volt a jobb, így a svéd Söderlinngel csatázhat a negyeddöntőben.

„Óriási meccset játszottunk. Mindketten remekül kaptuk el a fonalat, a szervák is jól sikerültek. A tiebreak volt a döntő, s ott nekem volt több szerencsém” – összegzett Del Potro.

A torna tavalyi elődöntőse, a Wimbledonban is a legjobb négy közé jutó Tommy Haas is alaposan megszenvedett a másik egykori világelsővel, Juan Carlos Ferreróval.

Az első megnyert játszma után a másodikban kétszer is elrontotta adogatását, ám a harmadikban ismét összeállt a játéka – az első öt játék megnyerése után a spanyol szépített ugyan, ezt követően viszont a 19 ászt ütő német egy futtából kivitelezett remek fonákegyenessel zárta le kettejük csatáját.

Szafina először kapott ki kínei ellenfelétől (MTI/EPA)

Szafina először kapott ki kínai ellenfelétől (MTI/EPA)

Az amerikai fővárosban két egykori világelső búcsúzott, pár időzónával nyugatabbra, Los Angelesben viszont az aktuális ranglistavezető, Dinara Szafina pottyant ki.

A kínai Jie Cseng remekül kihasználta, hogy akadoztak az orosz szervái, és háromszettes küzdelemben kiejtette a női mezőny élén 16 hete álló Szafinát.

„Még mindig alig tudom felfogni, hisz korábban még nem győztem le Szafinát” – lelkendezett a wimbledoni torna tavalyi elődöntőse. „Megpróbáltam a lehető legagresszívebben játszani, sikerült.”

eredmények

Legg Mason Open, Washington
1.4 millió dollár, kemény borítás
3. forduló:
Roddick (amerikai, 1.)-Querrey (amerikai, 16.) 7:6, 6:4
Del Potro (argentin, 2.)-Hewitt (ausztrál) 6:4, 3:6, 7:6
Gonzalez (chilei, 4.)-Odesnik (amerikai) 6:2, 6:4
Söderling (svéd, 5.)-Gicquel (francia) 7:5, 5:7, 6:3
Berdych (cseh, 8.)-Petzschner (német) 4:6, 6:3, 6:3
Haas (német, 10.)-Ferrero (spanyol) 7:5, 2:6, 6:1
Karlovic (horvát, 11.)-Devvarman (indiai) 7:5, 6:1
Isner (amerikai)-De Chaunac (francia) 6:2, 6:4

Női torna, Los Angeles
700 ezer dollár, kemény borítás
3. forduló:
Zseng (kínai, 14.)-Szafina (orosz, 1.) 7:5, 4:6, 6:4
Zvonarjova (orosz, 2.)-Wickmayer (belga) 7:6, 4:6, 6:4
Pennetta (olasz, 10.)-Petrova (orosz, 5.) 6:3, 6:3
Stosur (ausztrál, 13.)-Ivanovics (szerb, 6.) 6:3, 6:2
A. Radwanska (lengyel, 8.)-Csakvetadze (orosz) 6:3, 6:2
U. Radwanska (lengyel)- Li (kínai, 12.) – fa.
Cirstea (román)-Lisicki (német, 17.) 6:3, 1:0 – fa.
Sarapova (orosz)-Bondarenko (ukrán) 4:6, 6:0, 6:3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik