Élet-Stílus

Újabb „nagyágyút” igazolt Realt

Spanyol lapértesülések szerint a Liverpool Európa-bajnok középpályása, Xabi Alonso is a Real Madrid labdarúgócsapatánál folytatja a pályafutását.

A barcelonai Sport című lap szerint a felek megegyeztek egymással, így az Európa-bajnok középpályás 35 millió euró körüli összegért Liverpoolból Madridba teszi át a székhelyét.

Az újság úgy tudja, a két klub hamarosan hivatalos is bejelenti a megállapodás tényét, és a 27 esztendős futballista még ezen a héten csatlakozik a nyáron alaposan megerősített, korábban Cristiano Ronaldót, Kakát, Raul Albiolt és Álvaro Arbeloát – utóbbit szintén a Liverpooltól – megszerző királyi csapathoz.

Xabi Alonso: irány Madrid! (MTI/EPA)

Xabi Alonso: irány Madrid! (MTI/EPA)

A tervek szerint Xabi Alonso is elutazik a spanyol együttessel az Egyesült Államokba, ahol a Real Madrid augusztus 7-én Toronto FC-vel, két nappal később pedig a DC Uniteddel vív felkészülési mérkőzést.

A 61-szeres spanyol válogatott Xabi Alonso korábban a Real Sociedadban és kölcsönben az Eibar csapatában is megfordult, majd 2004-ben igazolt a Liverpoolhoz, amellyel egy évvel később Bajnokok Ligáját nyert, emellett európai Szuperkupa- (2005) és FA-kupa-győztes (2006) is volt az angol csapattal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik