Élet-Stílus

Második lett Cseh László

Cseh László ezüstérmet szerzett csütörtökön a 200 m-es vegyesúszásban, a Pekingben legyőzött Lochte ezúttal túl erős volt. Hosszú Katinka 200 pillangón harmadik lett, a fiatal magyar második érmét nyerte a 200 vegyes után.

A rajtot rosszul kapta el Cseh László, aki az előfutamban és az elődöntőben is Európa-csúcsot úszott. Pillangón Ryan Lochte és a brazil Thiago Pereira is gyorsabb volt, háton pedig tovább nőtt a különbség.

A harmadik hosszon Lochte végleg lerázta a riválisait, az olimpiával ellentétben ezúttal esélye sem volt Turi György tanítványának. Az utolsó 50 méterre harmadikként fordult Cseh, a brazil megőrizte jó fél testhossznyi előnyét.

Második lett Cseh László 1

Gyorson felzárkózott a másik amerikai, Eric Shanteau is, de Cseh Laci nem hagyta magát, és az utolsó métereken szenzációsan hajrázva végül másodikként csapott a célba. Harmadik Shanteau, a negyedik a sokáig Lochte mögött tempózó Pereira lett.

Lochte (1:54.10) megdöntötte Michael Phelps tavaly Pekingben úszott világcsúcsát (1:54.23), Cseh hat tizeddel elmaradt (1:55.24) a legjobb – elődöntőben úszott – idejétől. Kis Gergő ugyanebben a számban 1:59.32-vel nyolcadik lett.

Hosszú második érme

Percekkel később megszületett a magyar csapat harmadik, és Hosszú Katinka második érme: az Egyesült Államokban készülő úszónő bronzérmet szerzett 200 m.

A magyar versenyző 2:04.28 perces remek idővel ért célba, mindössze egy századdal úszott lassabban, mint a szerdai esti elődöntőben, amikor az új Európa-rekordot felállította. A táv első felében a mezőny végén tempózott, 100 méternél nyolcadik volt, de 150-nél is csupán hatodik, a végét viszont nagyon jól bírta, így ismét dobogós helyen zárt, azt követően, hogy hétfőn 200 m vegyesen bronzérmet nyert.

Második lett Cseh László 1

A számot Jessicah Schipper nyerte 2:03.41-es világcsúccsal. Az ausztrál úszó az amerikai Mary Descenza szerdai 2:04.14-es idejét adta át a múltnak.

A hatodik helyen végzett a női 4×200 méteres gyorsváltó. A Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Dara Eszter, Hosszú Katinka összeállítású staféta 7:48.04 perces idővel csapott a célba, vagyis jelentősen faragott délelőtti 7:51.30-as országos csúcsából. Győzött a kínai kvartett 7:42.08-as világcsúccsal, az ausztrálok tavaly augusztus 14-én, Pekingben elért 7:44.31-es rekordját megjavítva.

Gyurta újabb rekordja

Gyurta Dániel 2:08.08 perces Európa-csúccsal bejutott a férfi 200 méteres mellúszás pénteki döntőjébe. A 2004-es athéni olimpián ebben a számban ezüstérmes magyar versenyző a csütörtök esti elődöntőben futamában harmadik lett, s összesítésben a negyedik legjobb idővel került a nyolcas fináléba.

Az ausztrál Christian Sprenger 2:07.31-es világcsúccsal lépett tovább. Az eddigi rekordot a japán Kitadzsima Koszuke tartotta: 2008. június 8-án, Tokióban 2:07.51-et úszott.

A női 100 m-es gyorsúszás pénteki döntőjében is érdekeltek leszünk. A csütörtök esti elődöntőben Verrasztó Evelyn 53.74 mp-cel csapott a célba, vagyis tovább javította délelőtti, 53.94-es országos csúcsát, ez pedig éppen elég volt a nyolcas fináléba kerüléshez.

“A kilencedik idő volt az enyém délelőtt, de bíztam benne, hogy sikerül bejutnom a döntőbe. Ez nyolcadikként éppen összejött, úgyhogy nagyon örülök. Annak viszont nem, hogy elég lassan kezdtem, de aztán feljöttem és az új rekord hozzásegített a holnapi döntőhöz.” – mondta Verrasztó.

nyilatkozatok

Cseh László: “Egy kicsit csalódott vagyok, annak örültem volna, ha a megúszom a legjobb időmet és javítok az Európa-csúcsomon. Lochtet most nem nagyon lehetett megverni, igencsak rákészült erre a számra. Gyorson apait-anyait beleadtam, kiúsztam magam, de nem volt tökéletes, végül szoros csatában lettem ezüstérmes.”

Kis Gergő: “Most ennyi volt bennem, próbáltam hajtani, a végén aztán elhaláloztam.”

Hosszú Katinka: “Örülök a bronzéremnek, de nem vagyok elégedett. Verseny közben kétszer is vizet nyeltem, de nem szeretném erre fogni, ma ennyi volt bennem. Egyáltalán nem izgultam, talán éppen ez volt a baj. Ezzel együtt aláírtam volna, ha a vb-t megelőzően azt mondják, hogy a 400 vegyes előtt két bronzérmem lesz.”

Verrasztó Evelyn: “A kilencedik idő volt az enyém délelőtt, de bíztam benne, hogy sikerül bejutnom a döntőbe. Ez nyolcadikként éppen összejött, úgyhogy nagyon örülök. Annak viszont nem, hogy elég lassan kezdtem, de aztán feljöttem és az új rekord hozzásegített a holnapi döntőhöz.”

Gyurta Dániel: “Életem legjobbját úsztam, Európa-csúccsal vagyok döntős. Holnap azért más verseny lesz, nem érzem sokkolónak a világrekordot. Ez a szám ennyire sűrű. Jól ment az úszás, az utolsó hossznál vettem észre a két ausztrált, hajráztam, de későn. Egy kicsi még maradt bennem, remélem ez elég lesz holnap, mert éremért jöttem Rómába.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik