Élet-Stílus

Mind a négy magyar úszó kiesett

Egyetlen magyar sem jutott tovább a római vizes világbajnokság úszóversenyeinek második napján a délelőtti előfutamokból: négyen próbálkoztak, de mindhiába, valamennyien a kiesők listáját gyarapították.

Első matinés szereplőként nem tudta feledtetni vasárnapi gyengélkedését Dara Eszter: a nyitányon 100 m pillangón 18.-ként zárt versenyző hétfőn a 100 m hát selejtezőjében lett csak 19., így nem folytathatja az esti elődöntőben.

A kieséshez “segítő” ideje – 1:01.10 perc – messze elmaradt egyéni csúcsától.

Saját legjobbját megjavította ugyan, mégsem került be az elődöntők 16-os mezőnyébe Bernek Péter, aki 200 m gyorson 1:48.24 perc alatt ért célba, ezzel is azonban csak a 25. lett. A szintén ebben a számban rajthoz állt Povázsay Zoltán jóval hátrébb végzett, nála az 1:50.08 a 48. pozícióhoz volt elég.

Dara Eszternek nem sikerült a hétfői előfutam (MTI)

Dara Eszternek nem sikerült a hétfői előfutam (MTI)

Pecz Réka 100 m mellen – az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Ágnes visszavonulása óta sajnálatosan “árvává” vált magyar számban – hullott ki a rostán: 1:10.60 perces idejével csupán a 41. lett.

Azért nem marad teljesen magyarmentes az esti döntős program, miután 200 m női vegyesen – még vasárnap – mind Verrasztó Evelyn, mind Hosszú Katinka beverekedte magát a legjobb nyolc közé.

Vizes vb, Róma
Úszás
Férfiak
200m gyors, előfutam:
3. (összesítésben 25.) Bernek Péter 1:48.24 – egyéni csúcs
10. (48.) Povázsay Zoltán 1:50.08
Bernek és Povázsay nem jutott tovább.

Nők
100 m hátúszás, előfutam:
7. (összesítésben 19.) Dara Eszter 1:01.10
Dara nem jutott az elődöntőbe.

100m mell, előfutam:
4. (41.) Pecz Réka 1:10.60 – egyéni csúcs
Pecz nem jutott tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik