Élet-Stílus

Massa állapota változatlanul stabil

Továbbra is súlyos, életveszélyes, de stabil állapotban van Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája, akit a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén fejen talált egy leszakadó alkatrész.

“Nincs semmi fejlemény” – mondta Luca Colajanni, az olasz istálló szóvivője vasárnap reggel.

Massát 15:20-kor szállították be az Állami Egészségügyi Központ – ismertebb nevén Honvéd Kórház – intenzív osztályára koponyatöréssel, és egyórás előkészítés után megoperálták. Állapota súlyos, életveszélyes, de stabil. Jelenleg altatásban van lélegeztetőgépen, és a nap folyamán ébresztik fel.

“Egyelőre még az orvosok sem tudják pontosan megmondani, hogy mikor ébresztik fel Massát, de annyi bizonyos, hogy a nap folyamán átesik majd egy CT-vizsgálaton” – mondta Nagy Andrea, a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese.

A Ferrari csapat jelezte, hogy délben sajtótájékoztatót tart a Hungaroringen. A Honvédelmi Minisztérium szintén délben tart sajtótájékoztatót.

A tavalyi világbajnokságon ezüstérmes Massát a szombati kvalifikáción az előtte haladó Rubens Barrichello autójáról leszakadt rúgó fejen találta, aminek következtében óriási lendülettel, egyenesen a gumifalnak csapódott.

Mintegy 7-800 g-ot nyom az az acélrugó, amely fejen találta Massát. Egyelőre nem tudni, hogy az alkatrész mitől szakadt le Rubens Barrichello Brawn-Mercedesén a hátsó kerék felfüggesztésének harmadik lengéscsillapítójáról. A fémspirál négy másodpercig pattogott a pályán, mielőtt Massa sisakjának csapódott volna. A dél-amerikai pilóta ekkor mintegy 240 km/órás sebességgel száguldott, majd 190 km/órával vágódott be a gumifalba.

Az első feltételezések szerint a baleset előtt letört a rugót rögzítő csapszeg. “Nem tudjuk, mitől válhatott le, korábban sosem volt gond ezzel az alkatrésszel” – mondta Ross Brawn csapatfőnök, aki a nemzetközi szövetség engedélyével kicseréltette a rugót másik pilótájának, Jenson Buttonnak a kocsiján.

figyelmeztető jel

“Nem hiszek a véletlenekben” – mondta Rubens Barrichello, a Brawn GP brazil pilótája. – “Minden történésnek oka van, és szerintem Imola után ez a második figyelmeztető jelzés a Forma-1-ben. Ayrton Senna halálát követően az autók biztonsági szempontból sokat fejlődtek, őt akkor sajnos elveszítettük.”

Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit világbajnoki címvédője egyetértett Barrichellóval. “Én is abban hiszek, hogy minden okkal történik. Két hét alatt két súlyos baleset is történt, ez pedig semmiképpen sem kerülheti el a figyelmünket” – utalt Hamilton az elmúlt héten, 18 esztendősen elhunyt Henry Surtees esetére, amikor a fiatal pilótát egy elszabadult kerék találta fejbe egy alsóbb kategóriás viadalon az angliai Brands Hatch-ben. Surtees a Ferrari 1964-es Forma-1-es világbajnokának, John Surteesnak a fia volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik