Élet-Stílus

Hamilton győzött a Hungaroringen

Mintha visszafordították volna az idő kerekét a Hungaroringen: a Magyar Nagydíjon a mclarenes Lewis Hamilton győzött, Kimi Räikkönen pedig második lett a Ferrarival. Az idei élcsapatokat csak Mark Webber képviselte a harmadik helyen.

Óriási sikert könyvelhet el a McLaren a Hungaroringen: az év eleje óta vergődő alakulat Lewis Hamiltonnak köszönhetően ugyanis megnyerte a Magyar Nagydíjat. Az angol a tavalyi Brazil Nagydíj óta először nyert, a magyar pályán pedig 2007 után második alkalommal győzhetett. Hamilton diadala egyben az első alkalom, hogy egy KERS-szel felszerelt autó futamot nyert. A Ferrarinál szintén örülhetnek, ugyanis a második helyen Kimi Räikkönen ért célba. A harmadik Mark Webber lett a Red Bull-lal.

A futam izgalmasan kezdődött, a rajtnál hatalmas helyezkedés folyt. Alonso simán elment, de a KERS-szel felszerelt Hamilton és Räikkönen a két Red Bull közé ugrott, az első kanyarban a mclarenes még Webberrel is küzdött a második helyért, de akkor még megvédte az ausztrál a pozícióját, csapattársa viszont rosszul járt: Räikkönen Ferrarija megütötte a bal első kerekét, így a finn mellett Rosberg és Kovalainen is elment mellette.

GALÉRIA

GALÉRIA

Hamilton a 3. kör kezdetén elment Webber mellett is, és a gumikopás miatt egyre inkább küszködő Alonso üldözésébe kezdett. A spanyol végül a tervezettnél is korábban, a 11. körben állt ki az első kerékcserére, de a történelem ebben az esetben is ismételte önmagát: a Renault-nál ugyanis nem végeztek tökéletes munkát, a jobb első kereket nem rögzítették megfelelően a kiengedés előtt, ugyanúgy, mint 2006-ban. A kétszeres bajnok néhány kanyar után előbb a kerékborító tárcsát hagyta el, majd magát a kereket is. Három keréken még visszatért a bokszba, de néhány kör után végleg kiállni kényszerült.

A 20. körben Räikkönen és Webber egyszerre állt ki, de a Red Bullnál nem ment tökéletesen a bokszutcai munka, így a ferraris egy pillanatnyi kakaskodás után végül az ausztrált megelőzve tért vissza a pályára.

A kiállás után a pályán még a toyotás Timo Glock – és egy kanyar erejéig Nico Rosberg – is megelőzte Webbert. A Red Bull kínjait tovább növelte, hogy négy körrel később Vettel autója elkezdte megadni magát, majd a 30. körben végleg fel kellett adnia a versenyt a rajtnál történt lökdösődésben megsérült felfüggesztés miatt.

Massa boxa üresen maradt

Massa boxa üresen maradt

Ezután a futam már viszonylag eseménytelenül telt, mindössze a köridőkről és a bokszkiállásokról lehetett spekulálni, de meglepetések nem igen történtek.

Button végig szenvedett, a bajnoki éllovas a futam közben már a csapatrádión kérdezgette hitetlenkedve, hogy is lehetnek ilyen rosszak. Ezzel együtt végül a hetedik helyen ért célba, ami azt jelenti, hogy az előle kieső Alonso és Vettel jelentette előnyt sem tudta kihasználni, ezt számításba véve egy helyet még rontott is a rajtpozíciójához képest.

Az utolsó kiállások után ki is alakult a végső sorrend: Hamilton és Räikkönen pozíciója biztos volt, és Webber is visszakerült mögéjük. A williamses Nico Rosberg magabiztos vezetéssel lett megint negyedik, mögötte pedig Kovalainen váltotta pontra a McLaren jó formáját. Buttont a két Toyota fogta közre: Glock a hatodik lett, míg az utolsó pontszerző helyen Jarno Trulli ért célba.

A “hajrá” izgalmait elég jól jellemezte, hogy a Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore már hat körrel a leintés előtt elhagyta a bokszutcát, a 12. helyen autózó Piquet sorsa már nem nagyon érdekelte az olaszt.

Alguersuari végigment első versenyén (Galéria)

Alguersuari végigment első versenyén (Galéria)

A minden idők legfiatalabb F1-eseként bemutatkozó Toro Rosso-pilóta, Jaime Alguersuari jól teljesített, végigment a kimondottan megterhelő futamon, és nem is utolsóként ért célba, ugyanis csapattársa, Sebastien Buemi egyszer elhagyta a pályát, így őt megelőzte.

A bajnoki küzdelemben egyedül Webber könyvelhetett el pozitív fejleményt: az ausztrál négy pontot faragott a hátrányából Buttonhoz képest, így jelenleg 18,5 pontos hátránnyal a második. Vettel nullázott, így az angol hozzá képest 2 egységgel, 23 pontra növelte az előnyét.

A Forma-1-es küzdelem négy hét múlva Spanyolországban, a valenciai utcai pályán folytatódik majd.

Magyar Nagydíj, végeredmény (70 kör, 360,630 km):
1. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 1:38:23.876
2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 11.529 mp hátrány
3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 16.886 mp h.
4. Nico Rosberg (német, Williams) 26.967 mp h.
5. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) 34.392 mp h.
6. Timo Glock (német, Toyota) 35.237 mp h.
7. Jenson Button (brit, Brawn GP) 55.088 mp h.
8. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 1:08.172 p h.
9. Nakadzsima Kazuki (japán, Williams) 1:08.774 p h.
10. Rubens Barrichello (brazil, Brawn GP) 1:09.256 p h.
11. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) 1:10.612 p h.
12. Nelson Piquet Jr. (brazil, Renault) 1:11.512 p h.
13. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 1:14.046 p h.
14. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) 1 kör h.
15. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h.
16. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 1 kör h.

A vb-pontverseny állása
Pilóták:
1. Button 70 pont
2. Webber 51,5
3. Vettel 47
4. Barrichello 44
5. Rosberg 25,5
6. Trulli 22,5
7. Massa 22
8. Hamilton 19
9. Räikkönen 18
10. Glock 16
11. Alonso (13
12. Kovalainen 9
13. Heidfeld 6
14. Buemi 3
15. Kubica 2
16. Bourdais 2

Csapatok:
1. Brawn GP 114
2. Red Bull 98,5
3. Ferrari 40
4. Toyota 38,5
5. McLaren-Mercedes 28
6. Williams 25,5
7. Renault 13
8. BMW-Sauber 8
9. Toro Rosso 5

Következik: Európa Nagydíj (Valencia), augusztus 23.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik