Élet-Stílus

Román sajtó: köpött a magyar újságíró?

A román lapok többsége nem kommentálta a botrányos Újpest-Steaua EL-selejtező „körítését”, az újságok ugyanakkor abban egyetértenek, hogy a jobbik csapat jutott tovább.

A ProSport sportnapilap internetes honlapja többek között a budapestiek rossz formaidőzítése miatt kesergő Vaskó Tamást is idézi, két publikációjában viszont kitér a budapesti találkozó hangulatára.

A „Gyűlölettel telve” írás az újpesti drukkerek pirotechnikai „jártasságát” emeli ki, s egy újdonsággal is szolgál: a bukaresti csapat játékosa, Surdu ugyanis állítja, hogy a találkozót követően leköpte egy magyar újságíró. A Gazeta Sporturilor sportújság internetes kiadása megállapítja, hogy a Steaua “gond nélkül” kerekedett felül ellenfelén, amely a második félidőben fizikailag nem bírta a csatát.

A bukaresti találkozó után a román sajtó nevében elnézést kérő Adevarul tényszerű beszámolóban közölte a Szusza Ferenc stadionban történteket, a lap tudósítója jelezte, elsősorban azon rökönyödött meg, hogy a románok első gólját szerző Székely Jánost lehazaárulózta a budapesti kemény mag.

A lap a találkozó margóján nem felejtette kiemelni, hogy amíg futball terén megy az adok kapok, a magyar Kovács István által vezetett román vízilabda válogatott komoly sikereket ér el a római vizes világbajnokságon. A Hotnews című portál szerint az újpestiek próbálkoztak, agresszíven játszottak, de végül a jobb és a tapasztaltabb csapat jutott tovább.

Az újpestiek válaszoltak a bukaresti bannerre (MTI)

Az újpestiek válaszoltak a bukaresti bannerre (MTI)

“A románok továbbjutottak, a magyarok fenyegetőztek” – írta beszámolójának címében az Evenimentul Zilei. Az MTI értesüléseire hagyatkozó Romania libera tárgyszerűen ad hírt magáról a játékról, egy mondatban jegyzi meg: a szünetben a “galerik” kölcsönösen fáklyákat és petárdákat dobtak egymásra, ez késztette a játékvezetőt, hogy visszaküldje egy időre a játékosokat az öltözőbe.

A liberális lap idézi Gigi Becalit, a bukaresti történések miatt 50 ezer euróra büntetett bukaresti egyesület elnökét is – a “román Tapie” szerint a Steaua szurkolóinak kellene kifizetniük a kárt.

A Gandul szerint a mérkőzésen egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy melyik csapat jut tovább. Ugyanez a lap internetes kiadásában a bukaresti törvényszék mellett működő ügyészség szóvivőjét idézi, aki közölte: vizsgálatot indítottak ismeretlen tettesek ellen a múlt csütörtöki bukaresti meccsen történtek, így a román szurkolók által kifeszített transzparens ügyében, amely magyarokat gyalázó feliratot tartalmazott.

Görögtűz az újpesti szektorban (MTI)

Görögtűz az újpesti szektorban (MTI)

Az ügyészség a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) feljelentése nyomán indított eljárást.

A sajtó mellett a román csendőrök is értékelték a magyar kollegák teljesítményét. A szomszédok szerint a magyar rendfenntartó erők későn avatkoztak be a szurkolók között kirobbant konfliktusba.

Gheorghe Stan, a román csendőrség ezredese a Realitatea hírtelevíziónak elmondta, hogy a félidőben a magyar szurkolók előre megfontolt szándékkal dobták a petárdát a román szimpatizánsok szektorába. Hozzátette: meglepte a stadionban jelen lévő rendvédelmi erők lassú reakciója, hiszen a román csendőrök már korábban kérték a beavatkozást.

A Steaua drukkereit sem kellett félteni (MTI)

A Steaua drukkereit sem kellett félteni (MTI)

A hírtelevízió beszámolója szerint a Steaua-játékosok ugyan “épségben megúszták a budapesti kiszállást”, de hat román szurkoló megsérült, amikor az újpestiek petárdát dobtak közéjük. A hírforrás csak annyit tett hozzá: a sérültek közül hárman kórházba kerültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik