Élet-Stílus

Csökken a visszaesés a légi közlekedésben

Lassul a visszaesés tendenciája a légi közlekedésben – legalábbis erre utalnak a Ferihegyi repülőtér július első két hetében rögzített utasforgalmi statisztikái. A nyári szabadságok időszaka némi gyógyírt nyújthat a válság által alaposan megtépázott légitársaságoknak és az idegenforgalmi szakma egészének.

Egy számjegyűre zsugorodott a visszaesés mértéke az előző évihez képest Ferihegyen. Július első két hetében a légi utasok száma „mindössze” 4,5 százalékkal maradt el a 2008-as adatokhoz képest. Az év elején még 10 -11 százalékos volt az elmaradás az előző év hasonló időszakával összevetve.

A jelek szerint, ha fellendülést nem is, de legalább a válság enyhülését meghozta a nyár: a családi nyaralások beindulása, a kedvelt tengeri üdülőhelyekre irányuló forgalom valóban felerősödött.

Dinamikus WizzAir

Július első két hetében is folytatódott a Malév lassú javulása, amelynek az előző évihez képest immár harmadik hónapja sikerült bővíteni a forgalmát. A Malév a jelek szerint elsősorban a charter-piacon lépett előre.

A WizzAir folytatja dinamikus fejlődését, július első két hetében 7,3 százalékkal több utasa volt, mint 2008-ban. A külföldi légitársaságok közül a British Airways figyelemre méltó 12,4 százalékos növekedést ért el.

Menetel a Norwegian

Lelassult a Lufthansa visszaesése, a vezető német légitársaság a magyarországi útvonalakon 5,6 százalékal kevesebb utast szállított, mint 2008 hasonló időszakában. A hosszú távú járatok közül az amerikai Delta komoly erőfeszítéseket tett a Malév által hagyott űr betöltésére. Míg tavaly júniusban havi 42 járatot üzemeltettek New York és Budapest között, addig az idén már havi 50-re emelték a járatszámot.

Az olcsó légitársaságok közül az easyJet továbbra is gyengélkedik, utasainak száma 4,1 százalékkal csökkent. A skandináv hátterű Norwegian viszont továbbra is magabiztosan menetel a Sterling tavalyi csődje után keletkezett vákuum kitöltésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik