Élet-Stílus

Ingyen izzót kapnak nyugdíjasok

Mintegy 20 ezer közép-magyarországi háztartásba juttatott el egyenként két darab energiatakarékos izzót a zöldtárca. Úgy számolják, hatéves időtartamuk alatt kétmilliárd forinttal csökkentik az áramszámlát és évi négymillió kilogrammal az üvegházgáz-kibocsátást.

A 40 ezer darab csúcsminőségű, hatéves élettartamú izzót azok a rászoruló, 65 év feletti lakosok kapják, akiknek átlagos havi áramszámlája nem haladta meg az ötezer forintot 2009 első hónapjaiban – közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM).

Az energiatakarékos égők mintegy 80 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak, mint egy hagyományos izzó, így a tárca számításai szerint a villanykörték magasabb vételára 46 nap alatt térül meg. A közbeszerzési eljárás keretében beszerzett magyar gyártmányú izzókhoz a zöldtárca a bolti ár mintegy 50 százalékáért jut hozzá. Az izzók cseréjével közel négymillió kilogrammal csökken az érintett háztartások éves szén-dioxid-kibocsátása. Ezzel 1127 hektár erdőt kímélünk meg a szén-dioxid-megkötéstől.

(MTI)

(MTI)

Ha – a háztartásokban igen gyakran használt – hagyományos 100 wattos izzókat cserélik le az energiatakarékos 20 wattos égőkre, az az áram jelenlegi árával és napi hétórás üzemidővel számolva több mint 16 ezer forintos megtakarítást eredményez évente. Így a 20 ezer háztartásban a teljes megtakarítás meghaladja a 320 millió forintot. A minisztérium akciójával az érintett 20 ezer háztartásban az izzók 6 éves élettartamával közel 2 milliárd forintot spórolnak majd meg.

Az akcióban részt vevő Budapesti Elektromos Művek fél éven át folyamatosan monitorozza majd a háztartások szén-dioxid-kibocsátását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik