Élet-Stílus

Webber nyerte a Német Nagydíjat

Hat és fél év, 131 futam után Mark Webber révbe ért: a Német Nagydíjon előbb megszerezte a pole-t, majd a könnyűnek egyáltalán nem mondható futamon pályafutása első győzelmét is. Sebastian Vettel második helyével a Red Bull idén harmadik kettős győzelmét aratta. Monaco után a Ferrari is újra dobogós lett, ezúttal Felipe Massa kapaszkodott a harmadik helyig.

Bár a pole-ból indult, és elsőként haladt át a célvonalon végül, egyáltalán nem volt sima versenye Webbernek. A rajtnál a brawnos Rubens Barrichellóval vívott brutális csatát, és veszített, így az első etapot a második helyen autózta végig, amin aztán a brazillal folytatott lökdösődés miatt kapott bokszutca-áthajtásos büntetés is rontott.

A csapat azonban kimondottan jó érzékkel Barrichello kiállásával egy időben hívta ki az ausztrált a büntetésre, így utána jó néhány köre volt, hogy előnyt autózzon ki a saját kerékcseréje előtt.

A start nemcsak Webber szempontjából volt érdekes, Lewis Hamilton a tavalyi Kínai Nagydíjhoz hasonlóan most is túl forrófejű volt, túl sokat akart, az ötödik helyről az elsőre szeretett volna ugrani az első kanyarban, de kisodródott, és egy defektet is begyűjtött, azaz rögtön az elején a mezőny legvégére esett vissza.

A rajt Barrichellónek (b) sikerült a legjobban (MTI/EPA)

A rajt Barrichellónek (b) sikerült a legjobban (MTI/EPA)

A KERS-es autók egyébként jól rajtoltak, Heikki Kovalainen, és a két ferraris, Massa és Räikkönen is előrébb lépett, míg Vettel és Button hátrébb csúszott.

Az első etapban a gumikkal küszködő Massa mögött lassan összetorlódott a mezőny, így gyakorlatilag a bokszkiállások időzítése, és az abroncsok viselkedése diktálta a sorrendet.

Az első kiállások után – ami a Brawnoknál már két kerékcserét jelentett – Webber biztosan vezetett, míg Barrichello és Button szenvedett a láthatóan üzemi hőfok alatti gumikkal. Az utolsó kiállásaik előtt és alatt Fernando Alonso egészen a közelükbe került, de végül nem sikerült megelőznie őket, Button viszont csapattársa elé került, így Barrichello hátvédként jó szolgálatot tett az angolnak.

A verseny legnagyobb vesztese a Force Indiával brillírozó Adrian Sutil volt, aki első kerékcseréje előtt a harmadik helyen haladt, és a nyolcadik helyre ért volna vissza, ha nem találkozik megint a mumusával, Kimi Räikkönennel. A bokszkijárat után az első kanyarban a két autó összeakadt, a német első szárnya megsérült, így újra ki kellett állnia, minden esélye elúszott a pontszerzésre.

Webber a célban (MTI/AP)

Webber a célban (MTI/AP)

A futam nagy nyertese a williamses Nico Rosberg volt, aki mások nyomorúságát kihasználva, kiválóan ütemezett stratégiával végül a negyedik lett, azaz összesen 11 pozíciót javított.

A Ferrarinál felemás napot zártak, hiába lett ugyanis dobogós Massa, Räikkönen autója a verseny felénél műszaki hiba miatt megadta magát, a finn a 34. körben kiállt. Korábban hidraulikai probléma miatt kiesett a Toro Rossó-s Sebastien Bourdais is, könnyen lehet, hogy ez egyben a búcsúja is volt – nem sikerült valami szépen.

A Brawn gyengélkedésével és az újabb kettős győzelemmel a Red Bull 11 pontot faragott Buttonék előnyéből a konstruktőri küzdelemben, Vettel és Webber pedig megelőzte Barrichellót egyéniben, a negyedik helyre szorítva a brazilt. Button előnye 21 és 22,5 pont jelenleg Vettel és Webber előtt.

A Magyar Nagydíj kimondottan izgalmasnak ígérkezik, ugyanis míg az utóbbi két futamon a hűvös körülmények egyértelműen a Red Bull kezére, és a Brawn ellen játszottak, a Hungaroringen kiderülhet majd, hogy milyenek a valós erőviszonyok, Vettelék tényleg végleg átvették az uralmat, vagy sem.

Német Nagydíj, végeredmény:
1. Mark Webber (Red Bull-Renault) 1ó36:43.310
2. Sebastian Vettel (Red Bull-Renault) + 9.252
3. Felipe Massa (Ferrari) + 15.906
4. Nico Rosberg (Williams-Toyota) + 21.099
5. Jenson Button (Brawn-Mercedes) + 23.609
6. Rubens Barrichello (Brawn-Mercedes) + 24.468
7. Fernando Alonso (Renault) + 24.888
8. Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) + 58.692
9. Timo Glock (Toyota) + 1:01.457
10. Nick Heidfeld (BMW Sauber) + 1:01.925
11. Giancarlo Fisichella (Force India-Mercedes) + 1:02.327
12. Kazuki Nakajima (Williams-Toyota) + 1:02.876
13. Nelson A. Piquet (Renault) + 1:08.328
14. Robert Kubica (BMW Sauber) + 1:09.555
15. Adrian Sutil (Force India-Mercedes) + 1:11.941
16. Sebastien Buemi (Toro Rosso-Ferrari) + 1:30.225
17. Jarno Trulli (Toyota) + 1:30.970
18. Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) +1kör
19. Kimi Räikkönen (Ferrari) kiesett
20. Sebastien Bourdais (Toro Rosso-Ferrari) kiesett

Ajánlott videó

Olvasói sztorik