Élet-Stílus

Megmenekülhet a diósgyőri foci

Szétesőben a diósgyőri keret, edzője sincsen a csapatnak, ráadásul az eddigi tulajdonos kivonul az egyesületből, amelynek a költségvetésében 100 milliós hiány tátong. A bajnokság két hét múlva kezdődik, de a klub vezetői optimisták.

A klubot eddig működtető Szeviép Zrt. a múlt héten jelezte, hogy kivonul a miskolci futballból. A cég tulajdonosa azzal indokolta döntését, hogy a világgazdasági válság őket is elérte. A társaság kivonulásával a részletes költségvetési tervezet a bevételi oldalra 193 millió forinttal kalkulál, míg a 2009/10-es szezonban várható kiadások 293 millióra rúgnak.

A 100 milliós hiányra a szövetségben is felfigyeltek, és csütörtökön a licenceljárási adminisztráció egyik munkatársa mindenre rákérdezett a klub vezetőinél. Dr Diós Éva a Nemzeti Sport információi szerint mindenre megnyugtató választ kapott, így elindulhat a két hét múlva rajtoló 2009/2010-es idényben a Diósgyőr.

A Szeviép által biztosított 100 milliót ugyan egyelőre hivatalosan nem sikerült pótolni, de sportnapilap információi szerint több megoldás születhet a klub anyagi gondjaira. A Forma-1-ben érdekelt Hell energiaitalt gyártó céggel megkezdődtek a tárgyalások, és a helyi vállalkozók összefogásáról is lehet hallani.

„Miskolc válllakozói végre összefog a DVTK-ért, több megbeszélésén vagyunk túl mind az üzletemberekkel, mind a város vezetőivel, és mondhatom, néhány napon belül megtörténhet a tulajdonosváltás” – nyilatkozta az NS-nek Mogyoródi Gábor, a DVTK egykori futballistája.

A tulajdonosváltással nem oldódnak meg egy csapásra az egyesület gondjai. Egyelőre nincsen tréner, és a csapat is alaposan megfogyatkozott. Az előző szezonban 12. helyen végzett keret szinte teljesen szétszéledt, tizenkettedik játékosként Homma Kazuo, a japán légiós is elhagyta a csapatot.

vasas: megállapodtak a befektetővel

A Vasas és a befektető képviselője a kedden és szerdán folytatott tárgyalások során a szerződés minden részletében megállapodott egymással, a labdarúgócsapat adásvételéről szóló megállapodás aláírása a befektető tulajdonosi körének jóváhagyásától függ.

A Népszabadság múlt keddi számában arról számolt be, hogy a befektető egy magyar-osztrák cég lehet, amely mögött egy orosz pénzügyi csoport áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik