Élet-Stílus

Fejberúgtak egy magyar pólóst

Nyílt levélben tiltakozott a belgrádi Universiadén részt vevő magyar csapat a szerdai magyar-görög férfi vízilabdameccsen az egri Hegedüs Gábort ért súlyos atrocitás miatt. A fiatal pólósnak az arccsontja törött.

“A banjicai uszodában rendezett mérkőzés második percében a magyar csapat brutalitás miatt elveszítette legjobb játékosát, egy arcra célzott, szándékos, durva rúgás következtében. A két játékvezető és a delegátus nem látott semmit… A magyar játékost – Hegedüs Gábort – az elsősegélynyújtás után mentőautó szállította kórházba, ahol azonnal megoperálták” – áll a válogatott hivatalos honlapján közzétett dokumentumban.

“Nem a görög csapat ellen akarunk tiltakozni, de szeretnénk kiállni a fair play, a tisztességes játék mellett. Óvni szeretnénk az Universiade és az olimpiai játékok szellemét, és reméljük, hogy a jövőben nem dől el játék, mérkőzés ilyen módon.”

Fejberúgtak egy magyar pólóst 1

A már a Kemény Dénes vezette olimpiai bajnoki címvédő válogatott bővebb keretébe is bekerült Hegedüs Gábornak a súlyos szabálytalanság következtében a bal oldali arccsontja törött el.

A balszerencsés pólósnak volt már hasonlóképpen sajnálatos esete: 2006 januárjában, az Eger-Brescia LEN Kupa-meccsen az olasz csapat egyik idegenlégiósa, a szerb Aleksandar Ciric bántalmazta alattomos módon és brutálisan. Akkor Hegedüs arca jobb felét érte a víz feletti hatalmas ütés, minek nyomán agyrázkódást, továbbá szemüreg-, orr- és arccsonttörést szenvedett. Akkor is meg kellett operálni, s hosszadalmas rehabilitációt követően, egy hónapnyi kihagyás után edzhetett, majd speciális védőmaszkot viselve játszhatott újra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik