Élet-Stílus

Prágában forgatnák a Csillagok háborúja tévésorozatot

George Lucas filmrendező és producere, Rick McCallum szívesen forgatná a készülő Csillagok háborúja (Star Wars) tévésorozatot Csehországban, de ehhez a cseh állam támogatását is várják, mert anélkül túl magasak lennének a költségek.

Rick McCallum, a Star Wars-filmek producere hétfőn a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon a cseh televíziónak elmondta, hogy az új sorozat munkálataira 100-150 millió dollárt (20-30 milliárd forint) költenének el az országban, ami szerinte kiváló helyszínt és megfelelő szakmai hátteret nyújt a stáb számára.

Csupán az a bökkenő – tette hozzá -, hogy túl költséges a forgatás. Ugyanis a környező országokkal – például Magyarországgal – szemben a cseh állam nem kínál adókedvezményeket a filmesek számára.

Pedig George Lucas, akinek csapata áprilisban kezdett dolgozni a Red Tails című amerikai háborús filmen egy prágai filmstúdióban, a minap azzal érvelt a Mlada fronta Dnes című napilapnak nyilatkozva, hogy a Star Wars-projekt négy évre adna munkát közvetlenül 200, közvetve 500 helyi alkalmazottnak.

Mirek Topolánek korábbi cseh kormányfő úgy vélte, a befektetési törvény módosításával gyorsan meg lehetne oldani a problémát. A Cseh Filmkamara szintén sürgette, hogy az állam végre egyértelműen tisztázza a külföldi filmesekre vonatkozó szabályokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik