Élet-Stílus

Talmácsi kiesett Laguna Secában

Talmácsi Gábor a harmadik körben kiesett a MotoGP amerikai futamán. Az első helyen némi meglepetésre a spanyol Dani Pedrosa zárt, megelőzve az olasz Valentino Rossit, aki továbbra is vezet a világbajnoki pontversenyén.

Talmácsi Gábor az első két királykategóriás versenyén végig ment, a számára ismeretlen Laguna Seca-i pályán azonban korán, már a harmadik körben véget ért számára az Amerikai Nagydíj – amelyen hagyományosan csak a MotoGP számára rendeznek versenyt -, miután egy kanyarban kicsúszott.
A magyar motoros a 15., pontszerző helyről esett ki.

„Csalódott vagyok, hogy nem sikerült befejeznem a versenyt, főleg úgy, hogy a motor jobb volt, mint a reggeli edzésen. Szerettem volna pontot szerezni, de most ez nem sikerült, ez tovább motivál a következő versenyekre” – nyilatkozta Talma.


Talmácsi korán kiesett (MTI/EPA)

Talmácsi korán kiesett (MTI/EPA)

A hondás Dani Pedrosa rajt-cél győzelmet aratott Laguna Secában. A spanyol motoros a negyedik helyről rajtolva azonnal az élre állt, később jelentős előnyt szerzett magának. Féltávnál, a 16. körben már több mint három másodperccel vezetett.

Pedrosát a pontversenyben éllovas trió üldözte, Casey Stoner, Valentino Rossi, Jorge Lorenzo sorrendben. A 11. körben Rossi megelőzte Stonert, akit később Lorenzo is elhagyott. A pole-ból induló, az időmérőn bukott spanyol aztán olasz csapattársát is szorongatni kezdte, de előzés közben hibázott, elfékezte magát, így annak is örülhetett, hogy egyáltalán a motorján maradt.

A végére csaknem elfogyott Pedrosa tekintélyes előnye, Rossi az utolsó körben megpróbálta megelőzni, de nem járt sikerrel.

A futamot némi meglepetésre a Repsol Honda motorosa nyerte meg, Rossi, Lorenzo és Stoner előtt. Az ausztrál pilóta igencsak leszakadva, több mint 12 másodperces hátránnyal ért célba.

Az összetettben továbbra a „Doktor” vezet, a címvédő olasz sztár kilenc ponttal előzi meg Lorenzót, a harmadik helyen Stoner áll. Talmácsi Gábornak három futam után még nincs pontja a királykategóriában.


MotoGP, Amerikai Nagydíj:
1. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 44:01.580
2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +0.344
3. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) +1.926
4. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) +12.432
5. Nicky Hayden (amerikai, Ducati) +21.663
6. Toni Elias (spanyol, Honda) +22.041

A vb állása:
1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 151 pont
2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 142
3. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 135

Ajánlott videó

Olvasói sztorik