2008-ban a brit BBC Radio 2 hallgatói a zenetörténet legjobb táncdalaira voksolhattak. Ezen a szavazáson abszolút fölénnyel nyert Michael Jackson több mint negyedszázados slágere, a Thriller című csúcslemezének egyik sikerdala, a Billie Jean. A Quincy Jones produceri felügyelete mellett készített Jacko-dal számos díjat zsebelt be, és többek között a két legfontosabb zenei piacon, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is vezette a kislemezlistát.
Hogy valami varázs van e számban, az is bizonyítja, hogy a legkülönbözőbb stílusban mozgó előadók tűzték műsorukra, varázsolták át a saját zenei világuknak megfelelő formában. Itt van mindjárt egy – talán elsőre meglepőnek tűnő stílusú – punkfeldolgozás a 1994-ből, a The Bates-től. A nyolc lemezt jegyző punkrock-banda – amely nevét Hitchcock Psycho című filmjének főszereplőjéről kapta – több feldolgozást is játszott, és persze saját dalokat is, mégis a legtöbbünknek csak a Billie Jean-ről marad emlékezetes.
Aztán itt van Chris Cornell, aki miután beleunt a Soundgardenbe és az Audioslave-be, szólókarriert építget. Ő inkább rockballadásra vette a figurát, és a dalt akár egy szál akusztikus gitárral is előadja. Most nézzük inkább a zenekar kísértével prezentált változatot:
Nagyjából ugyanezt az utat követte David Cook, az American Idol 2008-as győztese is:
Bossa nova felfogásban a brazil Caetano Veloso próbálkozott, aki a szám végére nem csak Jackót, hanem a Beatlest is megidézi:
És akkor evezzünk még izgalmasabb vizekre! Lássuk például, mit kezd egy szál akusztikus gitárral egy dél-koreai zsenigyerek, bizonyos Sungha Jung a Jacko-dallal? Íme:
És egy szál zongorával Amanda Palmer?
Egy francia fiatalembernek, bizonyos Joseph-nek se gitár, se zongora nem kellett ahhoz, hogy előadja a dalt. Valami televíziós tehetségkutatón beatbox (szájdob) technikával vezeti elő. A videós oldalakon egyébként számtalan változatot találunk a beatboxos feldolgozásra, sőt ezt a technikát többek között e dal bevezetőjével tanulják a beatbox-nebulók, de ez a francia a legviccesebb:
Nem kell hangszer azoknak az együtteseknek sem, akik acapella adják elő a számot. Ilyet is találni egy csomót a neten. Itt van példaképp egy:
Persze volt még sok próbálkozás, már 1983-ban kiadott egy felejthető verziót a Club House nevű formáció, amely leginkább a basszusgitár lüktetését emelte át, és arra kevert valami diszkó-katyvaszt. Vagy megtalálhatjuk reggea-változatokban is a Billie Jean-t. Ezek közül, talán Sineheadé a legérdekesebb, aki még a Jó a rossz és a csúf témáját is belekeverte a jamaicai lüktetésbe. És még ott van a tengernyi remix, például ilyenek.
Michael Jackson halála után megint a slágerlisták élére kerültek a dalai, nyilván találkozunk még azok feldolgozásaival is a jövőben.
