Élet-Stílus

Miskolc kirúgta Moldovát

Felbontotta a szerződést Miskolc városa Moldova Györggyel. A város azért kötött szerződést az íróval két éve, hogy írjon egy városimázs-építő könyvet. A kézirat azonban nem felelt meg „a szerződésben rögzített célnak”.

A városvezetés a kézirat elolvasása alapján arra a következtetésre jutott, hogy „a könyv sajátos szemszögből mutatja be” Miskolcot, emiatt nem felel meg a szerződésben rögzített célnak. Az Észak-Magyarország úgy tudja, a könyv negligálja Miskolc kulturális értékeit, erőfeszítéseit, azt hangsúlyozza, ami tönkrement, ami rossz. Ezért csak az előleget, 2 millió forintot fizették ki, a szerződésben szereplő további három milliót már nem.

Moldova György a Borsod Online-nak elmondta, nem a város, hanem annak legnagyobb cége, a Miskolc Holding Zrt. volt a megbízó, a szerződést is ez bontotta fel vele. Az író szerint rengeteg pozitívumot leírt Miskolcról, számos pozitív személy szerepel a kötetben. „Meggyőződésem, hogy teljes mértékben megfelel annak, hogy Miskolcot ismertté tegye” – jelentette ki.

Mokrai Mihály alpolgármester már korábban hangsúlyozta, hogy az író egy speciális szemüvegen keresztül látja a várost. Példaként említette, hogy „nem ért egyet azzal, hogy a kultúra valóban várost épít. Nem kell neki az operafesztivál. Se a villamosprojekt. Számára csak a kétkezi munkának van értéke. A szolgáltatás, mint olyan nem létezik”. Ennek ellenére eddig jó ötletnek tartotta Moldova megbízását, mert „egy kordokumentum születik arról a Miskolcról, amely a rendszerváltás egyik legnagyobb vesztese. Ha egyoldalú lenne is ez a dokumentum, tanulni lehet és kell is belőle”.

A Miskolc Holding Zrt. elnök-igazgatója, Halmai Gyula a szerződésbontás előzményeivel kapcsolatban a lapnak elmondta: az író kéziratát többen – közöttük városvezetők – elolvasták. Az volt az egyöntetű véleményük, amelyet a szerződésbontás indoklásában leírtak. „Az író negligálja Miskolc kulturális értékeit, erőfeszítéseit, azt hangsúlyozza, ami tönkrement, ami a rossz.”

Moldova és a város a szerződésbontás ellenére békében vált el, nincs követelésük, semmiféle igényük egymással szemben. Az író megkapta a kétmilliós előleget, a városnak megmaradt a hárommillió. A könyv ősszel megjelenik.

(Vihar előtt – ez lesz a könyv címe.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik