Élet-Stílus

Storcz sikeres kapitányi debütálása

Összességében elégedetten értékelte a vasárnap zárult brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokságot Storcz Botond szövetségi kapitány, akinek csapata hat arany-, kilenc ezüst- és két bronzérmet gyűjtött a németországi viadalon.

A kajakosként háromszoros olimpiai bajnok szakember – aki ezúttal debütált kapitányként – előzetesen öt sikert remélt úgy, hogy a győzelmek közül kettő születik ötkarikás számban. A mérleg hat arany lett, ezek közül négyet – Kovács Katalin (K-1 500 m), Vajda Attila (C-1 1000 m), a Sáfrán testvérek (C-2 1000 m), valamint a Kozák Danuta, Szabó Gabriella duó (K-2 500 m) révén – olimpiai távon aratott a csapat.

“A női szakággal maradéktalanul elégedett lehetek, az ő szereplésükhöz nem is kell semmit hozzáfűzni” – utalt Storcz arra, hogy a hölgyek közül senki nem végzett a másodiknál rosszabb helyen, bármelyik számot tekintve. Az 500-as négyessel kapcsolatban megjegyezte, bár ezt az egységet sokan temették az Eb előtt, végül is néhány napos készüléssel hozta ugyanazt az eredményt, mint tavaly Pekingben a Kovács, Kozák, Szabó, Janics Natasa kvartett, annak ellenére, hogy az akkori ezüstérmesek közül most csak utóbbi volt tagja a hajónak.

Kovács Kati a kajakkirálynő (mti/epa)

Kovács Kati a kajakkirálynő (mti/epa)

“A férfi kajakosokkal kapcsolatban ugyanakkor már kettős érzés van bennem – folytatta értékelését. – Egyrészt nagyon örülök annak, hogy a gyengébb olimpiai szereplés után a két páros, Kökényék és Kammererék eredménye megmutatta, igenis ott vagyunk az élmezőnyben. Az ezres négyes ugyan csak ötödik lett, de ilyen rövid idő alatt nem is lehetett sokkal többet várni az egységtől, amely a vb-ig még biztosan javulni fog. Ami viszont egy kicsit csalódás, az a két egyes, Kucsera és Molnár. Rutint kell még szerezniük ebben a számban, de meggyőződésem, hogy mindkettőjüknek van jövője.”

A kenusok hasonló dicséretet kaptak a kapitánytól, mint a női kajakosok. Storcz elmondása szerint egyedül a fiatal Széles, Varga duótól várt többet a kilencedik helynél. “Titkon reméltem, hogy dobogóra kerülnek, de nekik is szokniuk kell még a légkört” – tette hozzá.

Az Európa-bajnokságot Storcz az augusztusi, kanadai világbajnokság egyik felkészülési állomásának tekintette. A nem olimpiai számokban két hét múlva újabb válogató következik Szegeden, az ötkarikás számokkal kapcsolatban azonban már csak három nyitott kérdés van a vb-részvételt tekintve. A két négyes (női K-4 500, férfi K-4 1000) és a női K-2 500 m. A válogatási elvek szerint a kapitány kedden nevezi meg azt a két csapathajót, amelyet ő a legjobbnak tart, s ezt hívhatják ki az “önjelölt” egységek. A női kajakpárosoknál az a kérdés, hogy az első válogatón győztes Kovács, Janics duó a vb-n akar-e indulni ebben a számban, mert ha nem, akkor újabb forduló következik a világbajnoki csapatba kerülésért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik