Élet-Stílus

Német élcsapatba igazolt Szuper Levente

Szuper Levente a német profi jégkorongbajnokságban (DEL) érdekelt Hannover Scorpionshoz igazolt, ugyanakkor ha július 15-ig az észak-amerikai profiligához (NHL) tartozó klub szerződést kínál neki, akkor a tengerentúlon folytatja pályafutását.

A 64-szeres válogatott kapus hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy egyéves megállapodást kötött a DEL egyik élcsapatával. A Hannover az előző idény alapszakaszában második volt, a rájátszásban pedig az elődöntőig jutott.

“Nagyon fontos számomra, hogy Európa egyik legerősebb bajnokságának egyik legerősebb csapatában juthatok szóhoz” – jegyezte meg a 29 éves hálóőr. “Kicsit sajnálom, hogy megint elhagyom Magyarországot, de jött ez a német lehetőség, és menni kell!”

Az A-csoportos vébén a csapat legjobbja volt (mti)

Az A csoportos vébén a csapat legjobbja volt (MTI)

Szuper hozzátette, hogy osztrák, svéd és finn érdeklődők mellett két NHL-es csapat, az idén Stanley Kupát nyert Pittsburgh Penguins, valamint az Atlanta Thrashers is érdeklődött iránta. A tengerentúli liga és a nemzetközi szövetség (IIHF) közötti szerződés értelmében, ha július 15-ig szerződést kínál neki az NHL-es klub, akkor felbontható az európai megállapodás.

“A most véget ért és a válogatott számára A csoportos vb-szereplést magában foglaló szezon előhozta belőlem az igazi Szuper Levit. Folyamatosan ott motoszkál bennem az NHL lehetősége, de akkor sincs világvége, ha nem jön össze. Ha megint kikerülhetnék, akár csak egy NHL-es klub tartalékegyütteséhez, belevágnék. Nyolc-kilenc éve még fiatal voltam, ott a szerencse hiányzott, hogy NHL-meccsen védjek, most viszont már tudják, hogy mire számíthatnak tőlem. Ez a legjobb kapuskor” – fogalmazott a 29 éves Szuper.

A népszerű sportoló nem kíván azzal foglalkozni, hogy mi történik akkor, ha a Hannover a reményei szerint bejut a DEL végső szakaszába, és akkor az időpont ütközne az áprilisi divízió I-es világbajnoksággal, amelyen a magyarok ismét megcélozzák a feljutást.

“Az élet hozza, hogy mi lesz. Amíg ez nem téma, addig kár rágódni rajta” – jegyezte meg hozzátéve: a Hannoverben egy másik fiatallal kell megküzdenie az elsőszámú kapus posztért.

Ez lesz a harmadik alkalom a hálóőr pályafutása során, hogy Németországba kerül. Először még 17 évesen, 1997-ben került a Krefeldhez, majd jött a tengerentúli korszak, amely egészen 2004-ig tartott. Később – magyar és olasz kitérővel – a Duisburgban szerepelt. A legutóbbi idényben az Alba Volánban játszott, amellyel magyar bajnok lett.

Szuper Levente klubjai:
Ferencváros (1985-1997)
Krefeld Pinguine (1997-1998)
Ottawa 67,s (1998-2000)
St. John Flames (2000-2003)
Calgary Flames (2000-2003)
St. Louis Blues (2003-2004)
Worcester IceCats (2003-2004)
Peoria Rivermen (2003-2004)
Dunaújvárosi AC (2004-2005)
Asiago (2005-2006)
Duisburg Die Füchse (2006-2007)
Malmö Redhawks (2007)
Milano Vipers (2007-2008)
Alba Volán 19 (2008-2009)
Hannover Scorpions (2009-

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik