Élet-Stílus

Turi: bojkott az úszóvébén?

Cseh László alig kapott levegőt az új dresszében, egyelőre nem biztos, hogy használja a júliusi világbajnokságon. Trénere szerint elképzelhető, hogy néhány nemzet bojkottálja a versenyt a kusza szabályok miatt.

Cseh Lászlónak van megfelelő úszódressze, és rajta múlik, hogy használja-e az egy hónap múlva kezdődő római világbajnokságon – mondta egybehangzóan Turi György, a háromszoros olimpiai ezüstérmes edzője és Kiss László szövetségi kapitány.

A Kőbánya SC versenyzője az egri ob-n csütörtökön nem volt megelégedve az új dresszel, elmondása szerint úgy érezte, alig kap benne levegőt. Turi pénteken megjegyezte: az új mezekkel kapcsolatban forrong az úszóvilág. Vannak olyan gyártók, amelyek ruháit csak módosításokkal fogadta el a nemzetközi szövetség (FINA), másoknak viszont nem kellett változtatni. Éppen ezért szerinte néhány nemzet bojkottálhatja is a vb-t.

Négy aranyat nyert az ob-n, mégsem volt elégedett (mti)

Négy aranyat nyert az ob-n, mégsem volt elégedett (mti)

A tréner hozzátette: a pekingi olimpián használt dresszel nincs probléma, és örülne neki, ha Cseh olyan időket úszna az olasz fővárosban, mint tette azt a játékokon.

Vannak olyan versenyzők – mint például a csütörtökön 100 gyorson világcsúcsot repesztő német Britta Steffen -, akik áradoznak az új dresszről. Steffen Adidasban, Cseh viszont Arenában úszik.

Kiss László a távirati irodának elmondta: július 18-ig kell kiküldeni Rómába azokat a dresszeket, amelyekben a versenyző úszni kíván, s ha a FINA elfogadja, lepecsételi, már csak azokat lehet használni a vb-n. A vizes vb július 17-én rajtol, a “medencés” úszóknak július 26-án kezdődik a program.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik