Élet-Stílus

Már látható az új Citroën C3

Ezúttal a Citroën C3 lepleződött le a hivatalos bemutatónál jóval korábban, miután egy kereskedőknek szánt zárkörű rendezvényen valaki lefotózta.

Bár az autó hasonlít a jelenlegi, 2001-ben bemutatott C3-ra, kevésbé gömbölyded. Elődjéhez képest jelentősen megnő az új generáció tekintve, hogy a Peugeot 207 padlólemezére épül majd.

Az autó orr-részét a korábbinál jóval nagyobb fényszórók és a nemrég bemutatott DS3 koncepciónál alkalmazott trapéz hűtőmaszk határozza meg. A kocsi sziluettjét az íves tető mellett az A és C oszlopoknál felfelé törő övvonal és az ezzel tükörképet alkotó alsó él teszi jellegzetessé. Az új C3 farát a fejre állított L-t formázó lámpák uralják. A magasabb felszereltségű modelleknél számos helyen krómdíszítést helyeznek el.

Egyelőre a kocsi belsejét nem láttuk, de az elmondások alapján sokat javult minőségben. Érdekesség, hogy a C3 az első utasok feje fölé futó panoráma szélvédőt is kínál majd.

Képgaléria

Képgaléria

Műszaki szempontból is csak a korábban kiszivárgott hírekből meríthetünk. Állítólag eltűnik az 1,1-es benzinmotor. Az alapmotor 75 lovas 1,4-es lesz, de az ugyanilyen hengerűrtartalmú 95 lóerős is elérhető. Benzinesből még három 1,6-os kerül a C3-ba a hagyományos változat 120, a turbós 150 és 175 lóerővel.

Dízelekből az 1,6-os HDi-ket szerelik a C3-ba, 90 és 109 lóerővel, a járműveket Start&Stop rendszerrel is felszerelik.

Az új Citroën C3-ast ősszel a Frankfurti Autószalonon leplezik le. Ezzel azonban nem zárul le a jelenlegi generáció pályafutása. Ahogy a Peugeot 206-ost, úgy ezt is a piacon tartja a PSA-konszern, a régebbi motorokkal olcsóbb modellként forgalmazzák tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik