Élet-Stílus

Bélabácsi pókervilágbajnok

Traply Péter, azaz Bélabácsi első magyarként póker-világbajnoki címet szerzett szerda hajnalban Las Vegasban, ráadásul ezzel 67,6 millió forintot is keresett.

A magyar pókerjátékos, aki az interneten „Bélabácsi” néven ismert az online játéktermekben, a hagyományos karkötő mellett 348 ezer 728 dolláros (67,6 millió forint) fődíjjal gazdagodott.

Traply – aki 2005-ben, 18 évesen kezdett el pókerezni – az 5000 dolláros nevezési díjú no limit hold’em, úgynevezett shootout versenyében diadalmaskodott. Három fordulón át jutott el a világbajnoki címig, az első napon tíz-, a másodikon hat-, a döntőben pedig ötfős asztalon zajlott a küzdelem.

A 22 éves magyar játékos mellett az amerikai Andrew Lichtenberger maradt végig versenyben. Úgy tűnt, hogy gyorsan meglehet a karkötő „Bélabácsinak”, ugyanakkor az ellenfele majdnem ledolgozta jelentős zsetonhátrányát.

Traply azonban nem engedte ki kezéből a győzelmet: a két és fél óra játék végén, az utolsó partiban ásszal és királlyal szerezte meg a karkötőt, az első magyar világbajnoki címet.

„Amikor feljött, arra gondoltam: ‘gyönyörű’ lenne innen elbukni, ám megpróbáltam úgy hozzáállni a játékhoz, hogy csak most kezdődik a hands up, és én vezetek. Arra koncentráltam, hogy minél jobban játsszak” – nyilatkozta a pókertörténelmi győzelem után Bélabácsi a Pokerakademia.com című weboldalnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik