Élet-Stílus

Válságban is lesznek fesztiválok

A pénzszűke ellenére a tavalyinál nagyobb költségvetéssel, bővebb kínálattal készül a szezonra a magyarországi fesztiválok többsége, amelyektől a szponzorok a válság ellenére sem fordultak el tömegesen. A forint árfolyamának hektikus változását azonban megérezték a szervezők és az áfaemelés is tükröződik majd a jegyárakban - derül ki a Népszabadság összeállításából.

Magyarországon évente több mint háromezer nyári rendezvényt tartanak nyilván. A legnagyobb, a Sziget Fesztivál költségvetése az idén először nem emelkedik: a tavalyinak megfelelő, 2,65 milliárd forintból igyekeznek gazdálkodni.

Gerendai Károly ügyvezető úgy véli, a látogatóknak meg kell húzniuk a nadrágszíjat, de ezt inkább a kisebb események érzik majd meg. A folyamat szerinte megrostálhatja a programszervezőket, a válságnak piactisztító hatása lehet.

A nagyobb vidéki fesztiválok – Hegyalja Fesztivál, Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), Rockmaraton – rendezői hasonlóan nyilatkoztak a lapnak.

A július elejétől emelkedő áfa a fesztiváloknál nem egységesen tükröződik a jegyárakban, van, ahol nem emelkedik az ár, a szervezők “lenyelik” az ebből adódó veszteséget, lesznek viszont olyan rendezvények, amelyek a tavalyinál drágábban látogathatók majd az adóemelés miatt – derül ki a Népszabadság cikkéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik