Szegényparaszti, református családból származott. Apja postai szerelőmunkás, anyja cselédlány. Az iskolát 9 évig végezte, majd 1912-ben elhagyta a kaposvári gimnáziumot, és géplakatos segédnek állt.
Az első 40 év
1914-ben tanulmányait folytatandó beiratkozott a kaposvári felső kereskedelmi iskolába, ám az iskolát már nem tudta elvégezni, mert 1915 májusában behívták katonának. A háború alatt az orosz fronton fogságba esett.
Nagy Imre (MTI)
1921-ben visszatért Magyarországra, és egy ideig Kaposváron élt. Belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, ahol mezőgazdasági ügyekkel foglalkozott.
1925-ben kizárták, és az akkor alakult, jórészt kommunista befolyás alatt álló Magyarországi Szocialista Munkáspártba lépett be, ahol elsősorban a földművelésüggyel foglalkozott. 1927-ben, az MSZMP betiltása után Bécsbe emigrált, de illegálisan több alkalommal is visszatért Magyarországra, amikor az MSZMP Parasztok Lapja című újságját szerkesztette.
1930-1944 a Szovjetunióban élt. Dolgozott a Nemzetközi Agrárintézetnél, a szovjet Központi Statisztikai Hivatalnál és a moszkvai rádió magyar nyelvű adásának szerkesztőségénél.
A földreform
1944 november 4-én visszatért Magyarországra, majd decemberben földművelésügyi minisztereként a debreceni ideiglenes kormány tagja lett. 1945. március 15-én ő hirdette ki a földosztásról szóló kormányrendeletet, mely értelmében az 1000 holdnál nagyobb birtokokat elkobozták és a szegényparasztok között osztották szét.
A rendeletnek köszönhetően Nagy Imre jelentős támogatottságra tett szert, mely később hozzájárult ahhoz, hogy miniszterelnöknek nevezzék ki.
Politikai és tudományos élet 1945-1953
Az 1945-ös nemzetgyűlési választások után belügyminiszter volt, majd 1947. szeptember 16-án az országgyűlés elnökévé választották. Ezt a posztot 1949 júniusáig töltötte be, ám 1949 augusztusában kizárták a Politikai Bizottságból. Ezután a gödöllői Agráregyetem rektoraként működött tovább, a politikai életből viszont teljesen kiszorították.
1950 decemberében „önkritikát gyakorolt”, ezután élelmezésügyi, majd begyűjtési miniszterré nevezték ki és újra a Politikai Bizottság tagja lett. 1952 novemberében az agrárügyekért felelős miniszterelnök-helyettessé nevezték ki. 1953-ban agrártudományi tanulmányaiért a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották.
1953-ban, Sztálin halála után a szovjet vezetés reformokat kívánt életbe léptetni Magyarországon. Ennek érdekében magyar küldöttséget rendeltek Moszkvába, és felszólították Rákosi Mátyást, hogy a miniszterelnöki posztot adja át Nagy Imrének. A vele folytatott politikai harcok után Rákosi a Szovjetunióba távozott “gyógykezelésre”.
Nagy Imre, a miniszterelnök
1953. július 4-én Nagy Imrét miniszterelnökké nevezték ki.
A következő hetek során közkegyelmet hirdetett, feloszlatta az internálótáborokat, az Államvédelmi Hatóságot a Belügyminisztérium felügyelete alá vonta. Eltörölte a beszolgáltatási hátralékokat, lehetővé tette a termelőszövetkezetekből való kilépést.
1955 áprilisában, Rákosi átmeneti megerősödését követően leváltották, kizárták a Központi Vezetőségből, megfosztották akadémiai tagságától és egyetemi katedrájától is. December 3-án az MDP-ből is kizárták. A „kegyvesztettség” súlyosan megrázta a kommunista Nagy Imrét.
A forradalom
Fél év múlva, 1956 nyarán többek ösztönzésére mégis aktivizálódott. 1956. október 13-án visszavették a pártba. Október 23-án a tüntető diákok egyik követelése volt a kormányba való visszatérése és másnap ismét kinevezték miniszterelnökké.
Bár nem volt szerepe a szovjet csapatok első (október 24-i) behívásában, hallgatólagosan tudomásul vette. Az ezt követő napokban a kormányfő lényegében el volt vágva a külvilágtól. 28-án egyértelműen állást foglalt a forradalom és a többpártrendszer bevezetése mellett. A változásokat az akkori párttitkár, Kádár János is szorgalmazta.
November 1-jén kormánya bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést, semlegesnek nyilvánította az országot és egyben az ENSZ-hez fordult segítségért. November 4-én hajnalban drámai hangú rádióbeszédben jelentette be a második szovjet beavatkozást: „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”
21-én a jugoszláv követségre való hazatérés közben elrabolták, autóbusszal a mátyásföldi szovjet laktanyába vitték, majd családjával együtt a mátyásföldi repülőtérről a romániai Snagovba szállították. Ezután házi őrizetben tartották. Többszöri felszólítás és erős politikai nyomás ellenére sem volt hajlandó aláírni a lemondását és elismerni Kádár János kormányát.
A Nagy Imre-per
1957 áprilisában hazahozták. 1958. június 9. és június 15. között zárt tárgyaláson halálra ítélték, az ítéletet másnap végrehajtották. Holttestét 1961–1989 között az Újköztemető 301-es parcellája rejtette.
Hamvait 1989-ben exhumálták és június 16-án ünnepélyes keretek között újratemették. A Legfelsőbb Bíróság július 6-án, Kádár János halála napján hivatalosan is rehabilitálta.
