Élet-Stílus

Ibrahimovic és Eto’o nem cserél klubot

Olasz értesülés szerint a Barcelona és az Inter elnöke a katalán városban úgy döntött, hogy nem cseréli el a kameruni Samuel Eto’ót és a svéd Zlatan Ibrahimovicot.

Korábban felvetődött, hogy Ibrahimovic úgy folytatná pályafutását a spanyol bajnokcsapatnál, hogy Barcelonából a kameruni válogatott Eto’o és 10 millió euró érkezne cserébe.

A két elnök, Joan Laporta és Massimo Moratti szombaton Barcelonában épp emiatt ült ült tárgyalóasztalhoz – visszatáncolás lett a vége.

“Egy kellemes ebéd keretében abban állapodtunk meg Joannal, hogy mindketten maradnak a helyükön” – nyilatkozta Moratti, az Inter első embere a Sky Sport Italiának. „Mindketten megvizsgáltuk érdekeinket, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a jelenleg helyzet előnyösebb. Az ügyet lezártuk. Ibrahimovic-csal kapcsolatban persze lesznek még találgatások, de valószínűbb a maradása.”

Moratti: Ibrahimovic ügyét lezártuk (Ansa)

Moratti: Ibrahimovic ügyét lezártuk (Ansa)

Moratti tagadta azt is, hogy az Inter egy másik alapemberét, a brazil védő Maicont eladnák a Real Madridnak.

Az olasz sportsajtó korábban azt írta, hogy a hátvéd átengedéséért az Inter megkapná a spanyol királyi klubtól a holland válogatott Wesley Sneijdert, és még mintegy 20 millió eurót. A távozási szándékát korábban világgá kürtölő brazil a bejelentés után visszafogottabb húrokat pengetett:
„2013-ig köt a szerződésem az Interhez, s bár itt az idő végiggondolni a jövőmet, nem kizárt, hogy Milánóban maradok.”

Az Inter további célpontjairól Moratti mindössze a Londonból „bejelentkező” Deco ügyére tért ki, az elnök egyelőre kivár a brazil-portugállal kapcsolatban:
„Deco? Jó játékos, de egyelőre még nem döntöttünk róla annak ellenére, hogy tudom, Mourinho egyik kedvenc futballistája.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik