Élet-Stílus

Szlovákiában szereztek előnyt a kézis lányok

Egygólos előnyt szerzett a magyar női kézilabda-válogatott a szlovákok ellen idegenben, a világbajnoki selejtező első, szombati mérkőzésén Simonyban.

A Nyitrától 50 kilométerre északra fekvő Simonyban fokozott volt a rendőri jelenlét, de nem csupán a magyar vendégjátéka miatt, Szlovákiában ugyanis éppen szombaton rendezték az európai parlamenti választásokat. A találkozó előtt nem történt semmi rendkívüli, bár akadtak néhányan, akik a magyar himnusz után azt kiabálták: „Vesszen Trianon!” A szurkolók döntő többsége békésen viselkedett, s gyorsan csendre intette a hangoskodókat. A mérkőzés végén néhány randalírozó magyar szurkoló miatt kellett a rendezőknek közbeavatkozniuk.

Magyar szurkolók Simonyban (MTI)

Magyar szurkolók Simonyban (MTI)

Az esélyesebb magyaroknál hiányzott a sérült Görbicz, illetve Szamoránsky, valamint a pihenőt kapott Pálinger kapus.
Szucsánszki góljával indult a meccs, majd mindkét oldalon remekeltek a védelmek. A két kapus, Herr és a Békéscsaba légiósa, Tothova sok segítséget kapott a mezőnyjátékosoktól. Az első tíz percben csak egy hazai és két vendég találat esett.

Negyedóra elteltével, amikor Tomori duplájával 3-5-re alakult az állás. A szlovákok Tóth Tímea második kiállítása alatt sem tudtak egyenlíteni, ám utána a Debrecenből távozó Stuparicova 6-6-ra módosította az eredményt, és a fordítás sem maradt el.

Imre Vilmos, a magyarok szövetségi kapitány azonnal időt kért, s több poszton cserélt. Pastrovics védéssel mutatkozott be. Amikor a Szlovákiában született és honosított Kovacsicz büntetését töltötte, Tóth Tímea ötödik góljával ismét a magyarok vezettek (9-10), és a szünetig nőtt a különbség.

A második félidő elején az agresszívebb játékra váltó hazaiak egyenlítettek, ám ezután Bognár villant kétszer. A szlovákoknál a szövetségi kapitány lánya, Popluharova, a riválisnál Vérten volt elemében, de egészen Szabó kiállításáig a magyarok játszhattak lépéselőnyben, aztán fordult a kocka (17-16). Az újonc Tóth Katalin első válogatottbeli góljával megint a vendég vezettek, a kapuba visszatérő Herr pedig hétméterest védett.

Ez nyugtatólag hatott, így az utolsó tíz perc 18-20-ról indult, miközben a védelem jól zárt. A magyarok lassították a játékot, és ezzel őrizték a kis előnyt. A hajrában két magyart – Szűcsöt és Tóth Katalint – is kiállítottak, a szlovákok viszont ziccert rontottak, és ezzel eldőlt a meccs.

Tóth Tímea volt a mezőny legjobbja (MTI)

Tóth Tímea volt a mezőny legjobbja (MTI)

A visszavágót – amely az idegenbeli siker ellenére nem ígérkezik könnyűnek – jövő vasárnap rendezik Nyíregyházán. A párharc győztese jut ki a decemberi kínai világbajnokságra.

A magyar csapattól származó információ szerint Orbánnak – aki az első félidő hajrájában a földre esett – az egyik foga letört.

Imre Vilmos szövetségi kapitány:

„A szlovákok kihasználták a hazai pálya előnyét, de így is kikaptak. Most már kettős győzelemmel kell továbbjutnunk. Feszült volt a hangulat, ám a védekezésünkre ez nem hatott ki. Támadásban nem voltunk elég jók, a szélsőket alig tudtuk megjátszani. A nehéz szakaszokban szerencsére mindig akadt valaki, aki átlendítette a csapatot a holtponton. Örülök, hogy a sérült Szamoránskyt Tóth Katalin megfelelően helyettesítette első válogatott meccsén. Most két nap pihenő jön, aztán megpróbáljuk kijavítani a hibáinkat.”

Vb-selejtező, 1. mérkőzés:
Szlovákia-Magyarország 21-22 (9-11)
Gól: Dubajova 6/4, Jakubisova 4, Popluharova 3, Stuparicova 2, Benuskova 2/1, Halasova 1, Hodoskova 1, Jansakova 1, Pajtasova 1, illetve Tóth T. 7/2, Tomori 3, Tóth K. 3, Vérten 3, Kovacsicz 2, Bognár 2, Szucsánszki 1, Orbán 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik