Élet-Stílus

Kiütéses bajnokavatás – gólösszefoglaló

Az utolsó fordulóban semmit nem bízott a véletlenre a Wolfsburg együttese, a német listavezető ötgólos győzelemmel szerezte meg a bajnoki aranyat. Az olasz és a spanyol bajnok nem erőlködött, a MU viszont tartalékosan is győzött. A Real Madrid ismét megalázó vereséget szenvedett, a Juventus pedig újra nyert.

A négy nagy európai bajnokságból csak a Bundesliga nem dőlt el a hétvégét megelőzően. A Wolfsburg várhatta legkedvezőbb helyzetből, kétpontos előnnyel a záró fordulót, ahol az UEFA-kupa fináléjában alulmaradó Werder Bremen várt Felix Magath csapatára. A VfL hamar eldöntötte az egyoldalú összecsapást, a 26. percben már három góllal mentek. A második félidőben még kettőt berámoltak a „farkasok”, akik első bajnoki címüket ünnepelhették.

A Stuttgart-Bayern derbi így a második helyről döntött. A bajorok, ha nem is könnyen, de legyőzték a kedvtelennek tűnő svábokat, és a BL-főtábláján kezdik a kupasorozatot. A Stuttgartnak selejtezőt kell játszania.

A múlt héten még a bajnoki címre is esélyes Hertha BSC megalázó 4-0-s idegenbeli vereséggel búcsúztatta a szezont. Dárdai Pál csapata a következő szezonban az Európa-ligában szerepelhet.

Olaszországban a bajnok Inter nem erőlködött a Cagliari vendégeként. A gólkirályi címre törő Ibrahimovic meglőtte a maga gólját, de a folytatásban a hazai csapat megfordította a tét nélküli összecsapást.

Paolo Maldini milánói búcsúmeccsén botlott a csapat, és ezzel a hajrában elveszítheti a korábban már biztosnak hitt második helyét. Az AC Milan egy fordulatos meccsen, Totti hajrában lőtt szabadrúgás-góljával kapott ki az AS Romától.

A Juventus nyolc nyeretlen bajnoki után végre győzött, és megelőzte a tabellán a milánóiakat. A zebráknál a kétgólos Alessandro del Piero volt a nyerőember.

Spanyolországban a Barca már bajnokként lépett pályára az Osasuna ellen. A társak minél több gólt akartak rúgatni a gólkirályi címre törő Samuel Eto’óval, ehelyett 1-0-ra kikaptak a Vadócz Krisztián nélkül kiálló kiscsapattól.

Az Atletico Madrid játékosai jobban csinálták, Diegó Forlan 15 perc alatt mesterhármast szerzett, és átvette a vezetést a mesterlövészek listáján.

A Real Madrid sorozatban negyedszer kapott ki a bajnokság hajrájában. A fővárosiak vasárnap este a Bernabeu-ban maradtak alul 3-1-re a Mallorcával szemben.

Angliában a nagy négyes tagjai közül mindenki győzött. Az Arsenal már az első félidőben kiütötte a Stoke City-t.

A londoni riválissal ellentétben a Chelsea csak a második félidőre pörgött fel, igaz akkor hármat vágott a Sunderland kapujában álló Fülöp Mártonnak.

A második helyen végző Liverpool is győzelemmel búcsúztatta a szezont. A Tottenham elleni 3-1-re végeztek az Anfield Roadon a vörösök, a vendégek gólját éppen a januárban elküldött Robbie Keane lőtte.

A Newcastle United szerencsétlen körülmények között búcsúzott az élvonaltól. Alan Shearer caspatának egy pontra lett volna szüksége az Aston Villa ellen, hogy biztosan bennmaradjon. A Szarkák lőttek is gólt, de a saját kapujukba, és ezzel kiestek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik