Élet-Stílus

Nadal ötödször érhet a csúcsra

Vasárnap megkezdődik az év második Grand Slam-tornája, a párizsi Roland Garros, amelyen két magyar, Szávay Ágnes és Czink Melinda is a főtáblán szerepel. A férfiaknál a spanyol Rafael Nadal zsinórban ötödik diadalára készül.

„Úgy szeretnék játszani, ahogy Madridban tettem, minél több meccset akarok nyerni” – mondta az MTI érdeklődésére a világranglistán 30. Szávay Ágnes, aki párizsi viadal első körében a selejtezőből felkerült olasz Corinna Dentonival mérkőzik.

A 20 esztendős magyar teniszező az idén 13 meccsen győzött, míg 12 alkalommal vesztesen hagyta el a pályát. Az év elején nem ment neki a játék, az utóbb időben azonban belelendült.

Legutóbb Madridban a negyeddöntőig jutott, legyőzte volt párospartnerét, a rangsorban 9. fehérorosz Viktorija Azarenkát is, majd a nyolc között a francia Amélie Mauresmo állította meg.

Szávay tavaly a harmadik fordulóig jutott (MTI/EPA)

Szávay tavaly a harmadik fordulóig jutott (MTI/EPA)

Czink Melinda is szépen menetel. A mérlege 19 győzelem mellett 12 vereség. A szezon elején még a 105. volt a világranglistán, és 44 helyet előrelépve jelenleg pályafutása eddigi legjobb pozícióját foglalja el – 61 a listán.

A 26 éves Czink szintén selejtezős ellenfél, a lett Anastasija Sevastova ellen kezdi meg szereplését a Roland Garroson.

Ami az esélyeket illeti: a világelső orosz Dinara Szafina jó formában van, Rómában és Madridban is győzött, így nagy eséllyel pályázik a párizsi trónra is. Legnagyobb riválisa az amerikai Venus Williams, az orosz Jelena Gyementyjeva, a dán Caroline Wozniacki és a francia Amélie Mauresmo lehet.

Zvonarjova visszalépett

Bokasérülés miatt visszalépett a 6. helyen kiemelt orosz Vera Zvonarjova. A helyére a selejtezőből szerencsés vesztesként a brit Katie O’Brien lépett, és ő játszik majd a fehérorosz Olga Govorcovával az első fordulóban.

Megállítható-e Nadal? (MTI/EPA)

Megállítható-e Nadal? (MTI/EPA)

A férfiaknál sorozatban ötödik diadalára készül a világelső spanyol Rafael Nadal. A spanyol izomember ugyan kikapott vasárnap a madridi fináléban nagy riválisától, Roger Federertől, ám a szakértők szerint, ha három nyert szettre játszanak, az ibériai biztosan kisiklatta volna az egykori világelső svájcit.

„Becsülettel, nagyon keményen készültem, jó eredményt szeretnék elérni kedvenc tornámon. Remélem, a döntőben Roger lesz az ellenfelem. Van mit elszámolnom vele” – viccelődött a világelső Nadal, a salakpályás GS-viadal nagy esélyese.

„Néhány hónapja még azt hittem, nincs esélyem Rafával szemben. Vasárnap óta már másképp gondolom” – így Federer, akinek a Roland Garros-siker még hiányzik a gyűjteményéből.

A jutalmazás
1. forduló: 15 000 euró
2. forduló: 24 500
3. forduló: 40 600
Nyolcaddöntő: 68 400
Negyeddöntő: 132 500
Elődöntő: 265 000
Döntő: 530 000
Győztes: 1 060 000

—-Korábbi döntők—-

Férfi egyes:
2000: Kuerten (brazil)-Norman (svéd) 6:2, 6:3, 2:6, 7:6
2001: Kuerten-Corretja (spanyol) 6:7, 7:5, 6:2, 6:0
2002: Costa (spanyol)-Ferrero (spanyol) 6:1, 6:0, 4:6, 6:3
2003: Ferrero-Verkerk (holland) 6:1, 6:3, 6:2
2004: Gaudio (argentin)-Coria (argentin) 0:6, 3:6, 6:4, 6:1, 8:6
2005: Nadal (spanyol)-Puerta (argentin) 6:7, 6:3, 6:1, 7:5
2006: Nadal (spanyol)-Federer (svájci) 1:6, 6:1, 6:4, 7:6
2007: Nadal (spanyol)-Federer(svájci) 6:3, 4:6, 6:3, 6:4
2008: Nadal (spanyol)-Federer (svájci) 6:1, 6:3, 6:0

Női egyes:
2000: Pierce (francia)-Martinez (spanyol) 6:2, 7:5
2001: Capriati (amerikai)-Clijsters (belga) 1:6, 6:4, 12:10
2002: S. Williams (amerikai)-V. Williams (amerikai) 7:5, 6:3
2003: Henin-Hardenne (belga)-Clijsters 6:0, 6:4
2004: Miszkina (orosz)-Gyementyjeva (orosz) 6:1, 6:2
2005: Henin-Hardenne (belga)-Pierce (francia) 6:1, 6:1
2006: Henin-Hardenne (belga)-Kuznyecova (orosz) 6:4, 6:4
2007: Henin (belga)-Ivanovics (szerb) 6:1, 6:2
2008: Ivanovic (szerb)-Szafina (orosz) 6:4, 6:3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik