Élet-Stílus

Ötven százalékkal több látogatóra számít a Félsziget Fesztivál

A látogatók számának majdnem ötven százalékos növekedésére számítanak a budapesti Sziget fesztivál mintájára, idén egymillió eurós költségvetésből megrendezett marosvásárhelyi Félsziget Fesztivál szervezői.

Ismét gazdag koncertkínálatból és szórakozási lehetőségek közül válogathatnak a július 23-26. között hetedik alkalommal sorra kerülő fesztivál résztvevői, hiszen összesen 18 nemzetközi előadó és lemezlovas, 18 romániai zenekar szórakoztatja majd a közönséget. Magyarországról 8 zenekar és ugyanennyi lemezlovas érkezik.

A fesztivál legnevesebb meghívottjai közé tartozik a minden idők legnépszerűbb elektronikus zenekara, a The Prodigy. A világ egyik legjobb koncertzenekaraként is számon tartott csapat lemezbemutató turnéja keretében látogat ismét Romániába egy fergeteges produkcióval – ígérik a szervezők.

A Nine Inch Nails is a legtürelmetlenebbül várt előadók közé tartozik, ugyanis Trent Reznor zenekara azt követően tér vissza Európába, hogy tavaly véghezvitte az eddigi legambiciózusabb projektjét, a fény- és hangvilágában is kiemelkedő Lights in the Sky amerikai turnéját. Az együttes európai búcsúturnéja keretében érkezik Marosvásárhelyre. A meghívottak hosszas listájáról kiemelkedik még a skót Primal Scream, a brit Freestylers.

Az elektronikus zenék kedvelői nagy ajándékot kapnak a fesztiváltól, hiszen a világ elsőszámú lemezlovasa, a holland Tiesto is az erdélyi városba érkezik. Ő az elektronikus zenék etalonjának számító DJ Mag rangsorában az első helyen végzett 2008-ban, Miamiban pedig nemrég megkapta a legjobb szóló előadó díjat.

“Nem volt könnyű ezeket a nagy neveket megfogni, hisz nincs olyan nyári hétvége, amikor legalább két-három európai helyszínen ne zajlana valamilyen fesztivál. Az idei erősítés egy tudatos koncepció része, ami jövőre a mostaninál is rangosabb fesztivált eredményezhet Marosvásárhelyen” – mondta újságíróknak Fülöp Zoltán, a budapesti Sziget Fesztivál projektmenedzsere.

A szervezők idén 60 ezer látogatóra számítanak, miután tavaly 42 ezer résztvevője volt a fesztiválnak. A Maros folyó partja mellett található üdülőkomplexumban és közvetlenül mellette lévő helyszínen a szervezők 3 ezer sátorhelyet, több mint kétszáz mobilvécét és közel száz zuhanyzót biztosítanak a látogatóknak.

A Félszigetet a legsikeresebb magyarországi fesztiválokat (Sziget, Volt, Balaton Sound) is megalapító Sziget Management, illetve a romániai Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) szervezi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik