Élet-Stílus

Kifakadt Fábiánné

Fábiánné Rozsnyói Katalin nem indította az eredetileg benevezett versenyzőit a vasárnapi, 200 m-es számokban a kajak-kenusok idei első viadalán, a Szolnokon rendezett rangsorolón, mert úgy véli: Kovács Katalin és Janics Natasa a szabályok ellenére vehetett részt a táv egyes küzdelmeiben.

Kovács és Janics eredetileg nem nevezett egyesben a legrövidebb távra, amelyre vasárnap délután került sor. Ám később meggondolták magukat és a zsűrinél jelezték indulási szándékukat. Fábiánné szerint a szabályok ezt ugyan nem engedik meg, de a sebtében összehívott szakmai zsűri mégis engedélyezte Kovácsék rajtját.

“Volt egy tisztességesnek indult verseny, amely mégsem zárulhatott békében, a két olimpiai bajnok elvtelen, inkorrekt és következetlen támogatása miatt – fogalmazott az MTI-nek Fábiánné Rozsnyói Katalin. – Csalódtam az új kapitányban, a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botondban! Őt ugyanis egy kemény kezű embernek hittem, aki tudja, mi az, amikor valakit elvtelenül támogatnak. Miután Kovács és Janics szombaton az olimpiai egyes számban, ötszázon kiadós leckét kapott, s végül egyikük sem állhatott a dobogóra, vasárnap engedték őket indulni.”

“A szomorú tanulság az, hogy azokat, akik tisztességesen teszik a dolgukat, előbb-utóbb egyszerűen leradírozzák. A szövetségben pedig semmi nem változott, maradtak a régi módszerek, továbbra is a farok csóválja a kutyát. Megjósolom, holnap vagy holnapután a férfi szakágakban is hasonlóan részrehajló, következetlen döntésekre lehet számítani!” – fejezte be nyilatkozatát Fábiánné.

Storcz Botond a távirati iroda érdeklődésére azt mondta: igaz, hogy a két versenyző csak vasárnap délelőtt jelezte indulási szándékát K-1 200 m-en, és a szakmai bizottság ezt egyöntetűen támogatta.

“Rosszul értelmezték a válogatási elveket, korábban ezért nem neveztek. A versenyszabályok egyébként lehetővé tették, hogy támogassuk a kérésüket, így indulhattak. Ez nem személyes kérdés, és nem a riválisok ellen irányult a döntésünk” – fogalmazott.

A szakember a hétvégi verseny alapján határoz arról, hogy milyen összetételű csapat képviselje Magyarországot a jövő hétvégi, poznani és a június 5-7-én sorra kerülő, szegedi Világkupa-viadalon.

A vasárnapi döntők dobogósai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik