Élet-Stílus

Federer legyőzte Nadalt

A volt világelső Roger Federer két sima játszmában nyert a jelenlegi éllovas Rafael Nadal ellen a madridi salakpályás tenisztorna férfi versenyének döntőjében, és ezzel első idei diadalát aratta.

Rafael Nadal a négy között, amolyan előrehozott döntőt játszott a salakon egyre erősebb Novak Djokoviccsal. A szerb játékost csak maratoni csatában, négy óra alatt gyűrte le a spanyol játékos, aki egy nappal később szemmel láthatóan nem volt csúcsformában. Ez persze semmit nem von le Roger Federer érdemeiből, aki elsősorban a remek szerváival hozta a mérkőzést.

A svájci klasszis az elődöntőben mindössze másfél órát töltött a pályán, és a fináléban sem volt több időre szüksége, hogy legyőzze a hazai közönség előtt szereplő Nadalt. Mindkét szettben egy-egy brék elég volt a sikeréhez. Federer 2007 novembere óta először győzte le a spanyolt, aki sorozatban 33 salakpályás siker után hagyta el vesztesen a pályát.

Legyőzte a mumust (MTI/EPA)

Legyőzte a mumust (MTI/EPA)

Egy héttel a Roland Garros rajtja előtt fontos győzelmet aratott az utóbbi öt Nadal elleni meccsét elbukó Federer, aki 13-7-re szépített egymás elleni párharcukban.

Dinara Szafina is két sima szettben győzött a női fináléban a dán Caroline Wozniacki ellen. A 23 esztendős világelső idei második, pályafutása 11. WTA-trófeáját szerezte meg egyesben. Szafina múlt vasárnap Rómában is nyert.

Madridi torna, döntők
Férfiak:
Federer (svájci, 2.)-Nadal (spanyol, 1.) 6:4, 6:4

Nők:
Szafina (orosz, 1.)-Wozniacki (dán, 9.) 6:2, 6:4

felavatták a wimbledoni centerpályát

Teniszgálával egybekötött ünnepségen avatták fel vasárnap a már be is fedhető centerpályát Wimbledonban. Az ünnepélyes próbán olyan világsztárok, régi nagy bajnokok léptek fel, mint Andre Agassi, Steffi Graf, Tim Henman és Kim Clijsters. A tető – eső esetén – nyolc-kilenc perc alatt borul rá a “szentélynek” is nevezett központi pályára. A bemutatóra szóló 15 ezer – 35 fontba kerülő – jegyet öt perc alatt kapkodták el a rajongók.

Federer legyőzte Nadalt 2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik