Élet-Stílus

Újabb svéd-kanadai elődöntő

A svájci jégkorong-vb negyeddöntőinek legjobb játékát ígérte, s a várakozásoknak meg is felelt a svéd-cseh összecsapás. A negyeddöntős tradíció ezúttal sem szakadt meg: az első harmadban a csapatok nem találtak a kapuba.

Az első harmadban mindkét csapat rengeteg kiállítást kapott, az amerikai bírók szórták a kiállításokat: összesen kilenc alkalommal (ötször a svédeket, négyszer a cseheket büntették) küldtek le egy-egy játékost, s ez azt jelentette, hogy a svédek és a csehek is gyakorlatilag az első két sorukat foglalkoztatták.

Az első húsz percben viszont az elhárító egységek jobban működtek, mint a speciális támadó csapatrészek; a hálók érintetlenek maradtak.

Nem úgy a második harmadban. Ekkor a háromkoronások kettős emberelőnybe kerültek – Rolineket Michalek követte a „ketrecbe” – és nem sokkal később Weinhandl megszerezte a vezetést.

A csehek hiába pörgették fel a ritmust, Gustavsson kapuson nem tudtak kifogni, a félidő hajrájában viszont már kétgólos hátrányba kerültek. Klepis kiállítása utéán Weinhandl ezúttal előkészítőként jeleskedett, passza után Tärnström növelte a különbséget.

Tärnström gólja: 2-0 után nem volt visszaút a cseheknek (MTI/EPA)

Tärnström gólja: 2-0 után nem volt visszaút a cseheknek (MTI/EPA)

A folytatásban sokkal többet támadtak a csehek, Elias a kapuvasat találta el. Aztán Cajanek a legváratlanabb helyzetben, kettős emberhátrányban szépített, kihasználva a rossz svéd cserét. Jött egy újabb cseh vas, majd a kék vonal mellől eredményes Kenny Jönsson adta meg a kegyelemdöfést Jaromir Jagréknak.

Az olimpiai címvédő továbbjutott, s a péntek esti elődöntőben a 2002-es olimpiai bajnok kanadaiakkal mérkőzik a döntőért. A két csapat a tavalyi vb-elődöntőben is találkozott, akkor a kanadaiak 5-4-re múlták felül a skandinávokat.

Jégkorong-vb, Svájc

4. negyeddöntő

Svédország-Csehország 3-1 (0-0, 2-0, 1-1)
Gól: Weinhandl (24., emberelőnyből; gólpassz: Johansson), Tärnström (39., ee.; Weinhandl, Martensson), K. Jönsson (58., Nilsson, Persson), illetve Cajanek (49., emberehátrányból; Rolinek)
Kapusok: Gustavsson 33 védés/34 lövés, illetve Stepanek 17/20
Lövések: 20, illetve 34
Kiállítások: 22 perc, illetve 22

A pénteki elődöntőkben:
Oroszország-Egyesült Államok 16:15
Kanada-Svédország 20:15

egyéni statisztikák

Kanadai táblázat:
1. St. Louis (kanadai) 14 pont (4 gól+10 assziszt), 2. Kovalcsuk (orosz) 12 (4+8), 3. Weber (kanadai) 11 (4+7), 4. Niko Kapanen (finn) és Stamkos (kanadai) 10 (7+3), 6. Spezza (kanadai) 10 (6+4),…37. LADÁNYI 3 (0+3), …42. PETERDI 2 (2+0)

Kapusok:
1. Mason (kanadai) 110 védés/114 lövés (96.49%), 2. Mezin (fehérorosz) 163/172 (94.77), 3. Roloson (kanadai) 107/115 (93.04), 4. Masalskis (lett) 233/251 (92.83), 5. Rinne (finn) 151/163 (92.64), …12. HETÉNYI 66/72 (91.67), …18. SZUPER 199/221 (90.05)

Védők:
1. Weber (kanadai) 11 (4+7), 2. Johansson (svéd) 8 (3+5), 3. Doughty (kanadai) és Liles (amerikai) 7 (1+6), 5. Johnson (amerikai) 6 (4+2), 6. Jönsson (svéd) 6 (3+3), … 33. TOKAJI 2 (0+2), …40. HORVÁTH, SILLE 1 (1+0), …49. KANGYAL 1 (0+1)

Bulielhozás:
1. Macho (szlovák) 3 nyertes/1 győztes (75%), 2. Olvecky (szlovák) 38/17 (69.09), 3. Lemm (svájci) 23/11 (67.65), 4. Plekanec (cseh) 53/28 (65.43), 5. Rolinek (cseh) 32/18 (64.00), 6. Plüss (svájci) 71/43 (62.28)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik