Élet-Stílus

Sahtar-Werder döntő az UEFA-kupában (videó)

Az ukrán Sahtar Donyeck és a német Werder Bremen vívja a labdarúgó UEFA-kupa idei, egyben utolsó kiírásának május 20-án esedékes döntőjét, Isztambulban. A brémai csapat idegenben, vezéráldozattal harcoltra ki a továbbjutást.

A „német ágról” a Werder Bremen csapata került a döntőbe, összesítésben kétgólos hátrányból felállva, idegenben lőtt góllal búcsúztatta a Bundesliga tabelláján előkelőbb helyen álló Hamburgot. A HSV 1-0-s idegenbeli sikerét követően a hazai visszavágón is előnybe került Ivica Olic góljával, így már 2-0-ra vezetett az összesítésben. A hazaiakat talán túlságosan is megnyugtatta a dolgok ilyetén alakulása – erre rá is faragtak.

A 29. percben a brémaiak egy formás támadás végén, a kényszerítőből visszakapott labdát a kapus fölött átpöccintő Diego révén egyenlítettek. A szünet Claudio Pizarro a kapus előtt megpattant, végül a bal alsó sarokban landolt távoli lövésével a 61. percben már a Werder Bremen állt jobban, s nem csak a vezetést vette át, idegenben lőtt több góljának köszönhetően a 2-2-es összesítés is számára volt kedvezőbb.

Ráadásul később – nem sokkal egy kimaradt hazai lehetőség után – a saját testi épségére fittyet hányó Frank Baumann is betalált, egy baloldali szögletet követően közelről fejelt a hálóba úgy, hogy a vele szemben álló védő kis híján lerúgta a fejét. A gól előtt amúgy egy papírgalacsinról pattant szögletre a labda.

A horvát Ivica Olic hiába duplázott a hajrában, a Hamburgnak innen már nem volt visszaút – akárcsak a Német Kupából, a második számú európai kupából is kiejtette a Werder Bremen.

Hamburg-Werder 1-3

„Végig nyílt, nagyon izgalmas, egyszóval szenzációs mérkőzést játszottunk. Hittünk abban, hogy döntőbe juthatunk, és keményen meg is dolgoztunk érte” – mondta Thomas Schaaf, aki vezérére, a kakaskodásért sárga lapot kapott Diegóra nem számíthat a május 20-án esedékes döntőben, Isztambulban.

„Remélem, így megnyerjük a finálét…” – magyarázta a brazil karmester. – Kemény mérkőzés volt, az első félidőben dőlt el szerintem. Fontos számunkra a továbbjutás, amelyet meg is érdemeltünk, hiszen mi voltunk a jobbak” – tette hozzá.

A Werder Bremen a hozzá hasonlóan a szezont a Bajnokok Ligájában kezdő Sahtar ellen vívja a döntőt. A donyecki együttes az „ódavagon” számára kedvező, 1-1-es döntetlent ért Kijevben, majd Jádson jóvoltából a hazai visszavágón előnybe került. A brazil játékos 16 méterről bombázott a léc alá.
A Dinamo Kijev az első félidőben ugyan rúgott egy lesgólt, ám ezt leszámítva semmi veszélyt nem jelentett a kapura.

A szünet után azonban rögtön egyenlített: egy gyors és tetszetős gurigázás végén Ismael Bangoura lőtt a kapus fölött a hálóba. Ezután kezdődhetett minden előröl. Mind a két oldalon akadtak helyzetek, de ezek ki is maradtak, így a levegőben lógott a hosszabbítás. Ugyanakkor nem kellett túlórázni a csapatoknak, hiszen a három asszisztáló védő mellett a jobb alsó sarokba találó Ilsinho a 89. percben pontot tett a csata végére, egyúttal döntőbe lőtte a Sahtar Donyecket.

Sahtar-Dinamo Kijev 2-1

„Igazságos és megérdemelt a győzelmünk, ezzel nagy tettet hajtottunk végre, a labdarúgás történelmének részévé váltunk…” – Mircea Lucescu, a donyeckiek vezetőedzője.

Nézze meg a képgalériánkat!



UEFA-kupa, elődöntő, visszavágó:


Hamburger SV (német)-Werder Bremen (német) 2-3 (1-1)


Gól: Olic (13., 87.), ill. Diego (29.), Pizarro (66.), Baumann (83.)

Hamburg: Rost – Demel (Boateng, 62.), Gravgaard, Mathijsen, Jansen (Aogo, 77.) – Jarolim, Alex Silva (Benjamin, 72.) – Pitroipa, Trochowski – Petric, Olic

Werder: Wiese – C. Fritz, Mertesacker (Prödl, 53.) , Naldo, Boenisch – Baumann – Frings, Özil – Diego – Rosenberg (Hugo Almeida, 62.), Pizarro (Niemeyer, 90.)

Továbbjutott: a Werder, 3-3-mal, idegenben lőtt több góllal.

Sahtar Donyeck (ukrán)-Dinamo Kijev (ukrán) 2-1 (1-0)


Gól: Jádson (17.), Ilsinho (89.), illetve Bangoura (47.)

Sahtar: Pjatov – Srna, Iscsenko, Csihrinszkij, Rat – Hübschman, Gai (Willian, 70.) – Ilsinho (Lewandowski, 92.), Fernandinho – Jádson – Luiz Adriano (Gladkij, 70.)

Dinamo Kijev: Bogus – Betao, Sablic, Yussuf, El-Kadouri – Vukojevic – Eremenko (Correa, 76.), Ninkovics – Alijev – Milevszkij, Bangoura

Továbbjutott: a Sahtar Donyeck, 3-2-vel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik