Élet-Stílus

Az amerikaiak kiejtették a finneket

A második harmadban gyors egymásutánban három gólt lövő amerikai válogatott legyőzte Finnországot, s így 2004 óta először ismét elődöntős. A négy között az amerikaiak a címvédő oroszokkal játszanak.

Az Egyesült Államok utoljára 2002-ben, a hazai olimpián győzte le Finnországot. A „nagy nevek” csatája óta viszont nyolc találkozón megannyi kudarc érte – tavaly, tavalyelőtt és 2004-ben is a finnek jelentették a végállomást a csillagsávosok számára.

Az első harmad alapján úgy tűnt, idén sem lesz másként: a bronzérmes finnek nagy mezőnyfölényben voltak, a riválisnak szórványosan akadtak helyzetei. Igaz, Wilson közel került a találathoz, ám kiugrást követő lapos lövése elakadt Rinnében.

A szerda délutáni orosz-fehérorosz összecsapáshoz hasonlóan ezt követően indult be a gólgyártás. A finnek a második periódusban egy emberelőnyös szituáció nyomán 57 másodperc elteltével vezetést szereztek – Niko Kapanen immár hét találattal vezeti a góllövőlistát -, ám a tengerentúliak a harmad közepén 3:48 perc alatt háromszor voltak eredményesek.

Rinne kapus és Okposo párbaja (MTI/EPA)

Rinne kapus és Okposo párbaja (MTI/EPA)

Előbb Ruutu kiállítása nyomán a csapatkapitány Brown egyenlített, majd a széleket remekül záró, s rendre visszaérő amerikaiak kétszer is kihasználták a finn védők hibáját – finn eladott korong után előbb Oshie, majd Suter is bevette Rinne kapuját. A szünet előtt Hyvönen vitatható találatával faragtak hátrányukon az északiak.

Immonen lövése Esche kapus fejvédőjéről pattant ki – a bíró azért adta meg a gólt, mert a lövés “nem rendítette meg” az amerikai hálóőrt. Nem úgy tűnt.

A záró játékrészben Esche továbbra is parádézott, és a hitüket és fantáziadús támadójátékukat is vesztett finnek nem tudtak rajta – és önfeláldozóan védekező társain – kifogni. A mérkőzés legjobbjának választott Esche összesen 47 védéssel repítette válogatottját a legjobb négy közé.

„Elképesztő, ahogy továbbjutottunk” – vallotta be a meccs hőse. „A finnek az egész tornán csodásan játszottak. Nekem meg nem igazán ment eddig, ma viszont szinte minden összejött – remekül ment a védés”

A Hainsey és Brown között ünneplő Esche volt a nap hőse (MTI/EPA)

A Hainsey és Brown között ünneplő Esche volt a nap hőse (MTI/EPA)

Jégkorong-vb, Svájc

2. negyeddöntő

Egyesült Államok-Finnország 3-2 (0-0, 3-2, 0-0)
Gól: Brown (30.; emberelőnyből; gólpassz: Suter, Hainsey), Oshie (33.; Backes, Okposo), Suter (35.; Blake, Wilson), illetve N. Kapanen (21., ee. ; Hagmann, Miettinen), Hyvönen (38.; Immonen)
Kapusok: Esche 47 védés/49 lövés, illetve Rinne 32/35
Lövések: 35, illetve 49
Kiállítások: 10 perc, illetve 10

Negyeddöntő, csütörtöki mérkőzések:
Kanada-Lettország 16:15
Svédország-Csehország 20:15

egyéni statisztikák

Kanadai táblázat:
1. St. Louis (kanadai) 14 pont (4 gól+10 assziszt), 2. Kovalcsuk (orosz) 12 (4+8), 3. Niko Kapanen (finn) 10 (7+3), 4. Spezza (kanadai) 10 (6+4), 5. Weber (kanadai) 10 (4+6), 6. Omark 10 (2+8),…36. LADÁNYI 3 (0+3), …41. PETERDI 2 (2+0)

Kapusok:
1. Mason (kanadai) 89 védés/91 lövés (97.80%), 2. Mezin (fehérorosz) 163/172 (94.77), 3. Masalskis (lett) 189/203 (93.10), 4. Roloson (kanadai) 107/115 (93.04), 5. Rinne (finn) 151/163 (92.64), …12. HETÉNYI 66/72 (91.67), …17. SZUPER 199/221 (90.05)

Védők:
1. Weber (kanadai) 10 (4+6), 2. Johansson (svéd) 7 (3+4), 3. Liles (amerikai) 7 (1+6), 4. Johnson (amerikai) 6 (4+2), 5. Atyusov (orosz) 6 (2+4), … 32. TOKAJI 2 (0+2), …39. HORVÁTH, SILLE 1 (1+0), …49. KANGYAL 1 (0+1)

Bulielhozás:
1. Macho (szlovák) 3 nyertes/1 győztes (75%), 2. Olvecky (szlovák) 38/17 (69.09), 3. Lemm (svájci) 23/11 (67.65), 4. Lombardi (kanadai) 19/10 (65.52), 5. Plekanec (cseh) 41/23 (64.06)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik