Élet-Stílus

Federer Djokovics ellen készülhet

A miami tornán a második helyen kiemelt svájci Roger Federer nagy csatában legyőzte a hazai Andy Roddickot, s az elődöntőben a szerb Novak Djokoviccsal mérkőzik. A hölgyeknél Williams-testvércsata lesz.

Az idén még tornagyőzelem nélkül álló Federer három játszmában kerekedett Roddick fölé, s ezzel visszavágott a tavaly épp a negyeddöntőben elszenvedett kudarcáért.

A 2005-ös és 2006-os győztes a második szettet kivéve érvényesítette akaratát, s ellenfele adogatójátékánál egy fonákegyenessel vetett véget a csatának.

„Ha minden játszmában úgy játszottam volna mint a másodikban, akkor lett volna esélyem” – elmélkedett a 14 ezer néző által buzdított Roddick. „A záró szettben azonban nem találtam az ellenszerét Roger adogatásainak.”

Federer következő ellenfelének, a szerb Novak Djokovicsnak is volt miért visszavágnia – riválisa, a francia Jo-Wilfried Tsonga legutóbbi négy összecsapásukat megnyerte.

Az első sima játszma után a – szokásához híven – ismét kezelést kérő szerb 3:2-es állásnál elvette a francia adogatását, s ezzel 4:2-re ellépett a másodikban is; a nyolcadik játékban két break-lehetőséget eltékozló Tsonga innen már nem tudott visszakapaszkodni.

„Nagyon örülök a Jo elleni sikernek, hisz végre revánsot tudtam venni, korábban nem találtam ellenszerét a játékának” – vallotta be Djokovics. „Agresszívebben kezdtem, s ez megzavarhatta. Az alapvonalhoz közeli helyezkedésemnek köszönhetően pontosabbak lettek ütéseim, és próbáltam egyre fokozódó nyomás alá helyezni. Nagyjából így történt.”

A svájci és a szerb korábbi kilenc meccséből Federer hetet megnyert, igaz, tavaly az Ausztrál Open elődöntőjében ő húzta a rövidebbet.

Azóta mindkét találkozójukon ő diadalmaskodott, Monte Carlóban salakon, a tavalyi US Open elődöntőjében kemény pályán volt a jobb.

A nőknél Venus Williams két könnyed játszmában legyőzte a cseh Iveta Benesovát, és készülhet húga, Serena ellen – a két nővér eddig húsz alkalommal mérkőzött meg, az állás 10-10, ám a legutóbbi két összecsapást (mindkettőt kemény borításon) Venus nyerte.

Sony Ericsson Open, Miami
9 millió dollár, kemény borítás
Negyeddöntők
Férfiak:
Federer (svájci, 2.)-Roddick (amerikai, 5.) 6:3, 4:6, 6:4
Djokovics (szerb, 3.)-Tsonga (francia, 10.) 6:3, 6:4

Nők:
S. Williams (amerikai, 1.) – Li Na (kínai) 4:6, 7:6, 6:2
V. Williams (amerikai, 5.)-Benesova (cseh, 26.) 6:1, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik