Élet-Stílus

Az utolsó cseppig

Az árak ingadozása vagy a gázhiány sok kisbefektető figyelmét felkeltette mostanában az energia mint befektetés iránt. A modern befektetési eszközök ugyanúgy lehetnek a gyors meggazdagodás, mint a gyors elszegényedés eszközei.

A pénzügyi rendszer az utóbbi években, részben a számítástechnika, részben a globalizálódó, egymással összefonódó piacok és intézmények miatt úgy fejlődött, hogy kisbefektetők, kisebb-nagyobb vállalkozások, azaz már gyakorlatilag mindenki számára elérhetőek lettek a világ főbb tőke- és termékpiacai.

Ma Magyarországon elég besétálni a több brókercég közül bármelyikhez, szerződést kötni, néhány százezer vagy pár millió forintot befizetni, és egy számítógépes rendszer segítségével máris lehet otthonról is sok száz féle termékre üzletet kötni. A különböző külföldi részvényeken, kötvényeken, egzotikus devizapárokon, tőzsdeindexeken, fémeken és élelmiszer-alapanya¬gokon kívül akár kőolajra és földgázra is. Annyira népszerűvé vált mindez, hogy egyes cikkekre már „mini” elnevezésű kontraktusokat (alapegységeket) is bevezettek a kisebb pénzű szereplők kedvéért.

Az utolsó cseppig 1

Energiaátalakulás
A Budapesti Értéktőzsdén a Mol-részvé­nyekre ugyan hatással van a mindenkori olajár, de mint készletekkel rendelkező kitermelő, az olajtársaság teljesítményére sok más tényező is hat, például a vegyipari üzletág teljesítménye, a finomítói marzsok vagy például a devizaárfolyamok változása. Ez utóbbi már csak a hitelállomány miatt is. Tisztán energiabefektetésnek tehát nem mondható, és még inkább így van ez pár kisebb, hasonló területen próbálkozó hazai társasággal. A geotermikus energiában utazó PannErgy még nagyon az elején jár a kutatásoknak. A napelemgyártást tervező Genesis Energy februárban olyan spanyolországi gyárprojekt értékesítését jelentette be, amely még fel sem épült. Az energiatakarékos épületfelújításokra specializálódott RFV növekedési lehetőségeit pedig a hitelfelvételi lehetőségek szűkülése árnyékolhatja be.
A pesti parketten van egy viszonylag fia¬tal termék, a certifikát. Eme opciós jegyhez hasonló, bankok által kibocsátott értékpapírok értéke valamely index vagy árupiaci termék változását követi. Léteznek „normál” sorozatok, és vannak „turbo” elnevezésűek, amelyek az olaj árváltozásait többszörözve követik. Ebben ugyan hasonlítanak a tőkeáttételes termékekhez, azoktól eltérően azonban itt csak a vásárlásra fordított összeget lehet elveszíteni, annál többet nem (mielőtt a papír értéke teljesen elfogyna, megszűnik). A certifikátokból kínálnak long és short verziókat is, az első, mint a határidős vásárlás, árfolyam-emelkedés esetén, a második pedig árfolyamcsökkenésénél jelent bevételt a tulajdonosának.
A határidős üzleteket viszont úgy kötik, hogy a kontraktus (például bizonyos számú hordó olaj) értékének egy töredékét kell letétbe helyezni az üzletkötés előtt, azaz többszörös tőkeáttételt használnak. Ezután ha az árfolyam jelentősebben elmozdul, márpedig mozgásban manapság igazán nincsen hiány, az alapletét többszörösét lehet megnyerni vagy elveszíteni – akár napon belül is. Ha nincsen megfelelő fedezet a veszteségekre, akkor viszont az ügyfél pozícióját lezárják, kényszerlikvidálják – realizálva az addig keletkezett veszteségeket. Azaz ez a módszer nemcsak a gyors pénzkereset módja – ha valaki eltalálja, merre fog menni az adott termék ára –, hanem a villámgyors elszegényedésé is – ha nem jó irányba fogadott.

Az utolsó cseppig 1

Inkább befektetés
Az energiahordozókra vagy energiával, környezetbarát energiával és hasonló területekkel foglalkozó, különböző vállalkozások részvényeire való spekuláció egyik költségkímélő és alacsony kockázatú formája, ha befektetési jegyeket vásárolunk. Az itthon, forintban kibocsátott és kezelt, bármikor megvásárolható, nyílt végű termékek száma ugyan nem túl nagy, de lassan növekszik (ilyenek például: Aegon Climate Change, CIB Nyersanyag, K&H Öko, OTP Föld Kincsei, OTP Klímaváltozás). Általában nemcsak szűkebb értelemben véve energiahordozókkal, hanem más nyersanyagokkal vagy tiszta energiá­val és más környezetkímélő technológiák¬kal (például ivóvíz) is foglalkoznak. A sokszínűség azonban egyben előny is, hiszen így megosztják a kockázatot, és nincsenek véglegesen kitéve egy-egy termék árváltozásának.

A hazai alapokon kívül számos hasonló témájú külföldi, általában euróban vagy dollárban vásárolható, nyílt végű alapot is behoztak már a hazai értékesítési hálózatokba, amelyek felsorolása sem könnyű feladat.

Indexkövetés
Időről időre kaphatók (tőkevédett) garantált alapok is, ahol a befizetett tőke védelme mellett lehet valamely nyersanyagkosár értéknövekedéséből részesedni. Figyelmet érdemel az alapok azon fajtája is, amelyet ETF-nek (Exchange Traded Fundnak, vagyis tőzsdén kereskedett alapnak) neveznek. Ezek egyes értékpapír-kereskedő cégeken keresztül a külföldi részvényekhez és más külföldi tőzsdéken forgó termékekhez hasonlóan vásárolhatók meg. Rendszerint valamely részvény- vagy árupiaci index, esetleg egy-egy konkrét áru árfolyamát követik, mégpedig nagyon pontosan. Összeállításuknál az alapkezelő feladata hűen követni a kiválasztott indexet, így a tévedéseinek sincsen kitéve a befektető, igaz, nem is számíthat jobbra az index teljesítményénél. További előny, hogy az ilyen alapok kezelési költségei jóval alacsonyabbak a többinél, ugyanakkor a tőzsdei vásárlás díjával, a tőzsdei árjegyző vételi és eladási ára közötti marzzsal számolni kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik