Élet-Stílus

Szávay majdnem újra a régi

Szávay Ágnes a Miamiban zajló tenisztornán imponáló játékkal legyőzte az egykori világelső szerb Ana Ivanovicsot. A győzelem jót tett az önbizalmának, s mivel jó erőben van, optimistán várja a soros, Viktorija Azarenka elleni meccset.

Szávay Ágnes rettenetesen rosszul, első fordulós vereségekkel kezdte a szezont – edzőt is váltott -, majd mostanra újra formába lendült. Több mint egy év után nyert újra top tizes ellenféllel szemben: a Miamiban zajló tornán három szettben győzte le a korábbi világelső szerb Ana Ivanovicsot, és ezzel 1-1-re módosította az egymás elleni mérleget, és ami ennél fontosabb, a világraszóló sikerével ismét rivaldafénybe került.

„Nagyon sokat számít ez a siker az önbizalmamnak. Ha valaki azt kérdezi, hogy ez már a régi Ági? Hát, azt üzenem neki, jön, jön, közeledik… Sokan mondják, hogy ez pályafutásom eddigi legnagyobb győzelme, de játszottam már ennél sokkal jobban. Remélem, legközelebb meg is mutatom, hogy tudok még jobban is teniszezni” – nyilatkozta Szávay Ágnes a hivatalos honlapján.

A 16 közé jutott Miamiban (MTI/EPA)

A 16 közé jutott Miamiban (MTI/EPA)

„Ana Ivanovics ellen talán az döntött, hogy jobban variáltam a játékomat, kevesebbet rontottam, és szerencsém is volt…
Az is segített, hogy nem fújt annyira a szél, mint addig – folytatta a világranglista 25. helyén álló magyar játékos.

– Ezt most sokkal jobban bírtam fizikálisan, mint a korábbi, Francesca Schiavone elleni találkozót. Azon ugyanis nekem kellett minden pontért megdolgoznom. Vasárnap több rövid labdamenet volt. Egyáltalán nem fáradtam el a végére, így nem okozhat gondot a regenerálódás a hétfői meccsig.”

Ana Ivanovics nyilatkozata:

„Szombaton jól ment a tenisz, jó formában, magabiztosnak éreztem magam. A vasárnapi meccsen azonban csalódnom kellett. Igazából nem jött össze semmi, pedig az elején még azt éreztem, nyerhetek. Aztán balszerencsével több fontos labdamenetet is elvesztettem, emiatt megingott az önbizalmam, s már nem is tudtam visszakapaszkodni.”

A legjobb nyolc közé kerülésért a rangsorban 10., Miamiban a 11. kiemelt Viktorija Azarenka vár rá. A 19 éves fehérorosz játékos amúgy régi ismerőse Szávay Ágnesnek, miután 2005-ben együtt nyertek a juniorok között a Roland Garroson és Wimbledonban. WTA-viadalon ellenfélként tavaly Stuttgartban találkoztak. Akkor Azarenka örülhetett (5:7, 3:6), de most talán eljött a visszavágás ideje.

„Azarenka jó formában van, most került be az első tízbe, ugyanakkor ha játékban javulnék egy kicsit, volna esélyem. Jobban kell szerválnom, több első adogatás kell, valamint a szélhez is megpróbálok jobban alkalmazkodni. Azarenka hasonló stílusban játszik, mint Ana. Annyira nem üti erősen a labdát, de stabilabb. Elég egysíkú a játéka, de nem könnyű ellene…”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik