Élet-Stílus

Szalai Ádámot “árulja” a Marca

Szalaiért vetélkedik Európa címmel írt méltató cikket a Real Madrid fiókcsapatában, a Castellában futballozó ifjú magyar labdarúgóról a Marca.

A legnépszerűbb spanyol sportnapilap internetes kiadásában kedd este jelentette meg írását, amely egyébként gyorsan a harmadik legolvasottabb anyagává lépett elő az újságnak. Ebben a szerző – a labdarúgó menedzserére, ifj. Laczkó Mihályra hivatkozva – kiemelte, hogy Szalai Ádám örömmel játszana Olaszországban, ahol több csapat is szívesen látná soraiban, de az érdeklődők között ott van a német Borussia Dortmund és a portugál Benfica is.

A magyar focista, akit a Castilla fiatal gyöngyszemének nevez a Marca, egy nagycsapathoz menne a legszívesebben. Menedzsere szerint az olasz klubok közül a Palermo, a Sampdoria és a Genova mutatott eddig érdeklődést iránta.

A magyar csatárért, aki ebben a szezonban már 15 gólt szerzett a Real Madrid fiókcsapatában, Portugáliából a Porto is bejelentkezett, Németországból pedig a Dortmund tűnik a legkomolyabb kérőnek.

“Még semmiféle kontaktus sincs egyikkel sem – idézte a Marca Szalait. – Azt tudom, hogy a Borussia és a Hoffenheim ajánlatot tett értem a téli átigazolási idényben, de soha nem beszéltem még egyik klubbal sem.”

A cikkből kiderül, hogy magáról a Real Madridról sem tett még le Szalai Ádám, akinek jövőjéről Laczkó Mihály tárgyalni akar a spanyol királyi klub irányítóival.

“Ádámnak 2010-ig szól a szerződése. Meg kell várnunk, ki lesz a következő sportigazgató, hogy megtudjuk, mit akar kezdeni vele a Real Madrid. Nyitottak vagyunk minden javaslatra” – mondta a menedzser a Marcának, hozzátéve, hogy szóba jöhet még Spanyolországban a Deportivo La Coruna is, csakúgy mint olyan neves francia klubok, mint amilyen a Bordeaux és a Lille.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik