Kamaszok küzdenek a mozikban

A túlvilág szülötte

A Penge-sorozat, a Dark City forgatókönyvírója és olyan melléfogott filmek megálmodója, mint a Láthatatlan és a Hipervándor, illetve az új – és igen erőteljesre sikeredett – Batman-filmek (Batman: Kezdődik!, A sötét lovag) írója, David S. Goyer jól ismeri a „sötét oldalt”. A túlvilág szülötte című horrorja tehát gazdag szerzői tapasztalatából jócskán táplálkozhatna – ám nem tette. Olyan lett, mintha az Ördögűző kliséit felhasználva ránk erőszakolna valamilyen másodfokozatú ijesztgetős filmet.

Pedig hát tulajdonképpen a történetben van valami, ami a figyelmünkre, konkrétan a borzongásunkra méltó. Casey Bell gyűlölte az anyját, amiért kisgyermekként magára hagyta. Ám amikor megmagyarázhatatlan események történnek, Casey lassan megérti, az anyja miért ment el. Könyörtelen álmok kínozzák, s amikor ébren van, egy gyötrő(dő) szellem kísérti. Kénytelen az egyetlen olyan spiritisztához, Sendakhoz (Gary Oldman) fordulni, aki véget vethet ennek az egésznek. Sendak segítségével Casey felfed egy családi átkot, mely egészen a náci Németországig nyúlik vissza: egy lényre lel, aki képes bárkit vagy bármit megszállni, és minden alakváltáskor egyre erősebb lesz. Az átok új életre kel, és Casey egyetlen esélye a túlélésre az lehet, ha lezárja a túlvilági átjárót, amit felnyitott valaki, aki soha nem született meg.

Azzal tulajdonképpen nincs probléma, ahogyan ez az örök bolyongásra ítélt kisfiú-kinézetű lélek megjelenik, és alaposan ránk rémít, bár nem tagadjuk, szögegyszerűségünkkel jár, egy keresetlen (hirtelen elrikoltott) „hu!” képes halálra rémíteni.

A túlkoptatott horrorpanelek – beleértve a képi megjelenítést is – és a nem túlságosan érdekfeszítő párbeszédek között egyedül Yustman igyekezete dicséretes, jól és a körülményekhez képest tetszetősen játszik. Ellenben Goyert nem értjük. Aki tudott írni egy A sötét lovagot, ezt vajon miért hozta össze?

A Boszorkány-hegy

Évek óta keringenek sejtelmes szóbeszédek egy titokzatos helyről az amerikai Nevada-sivatag közepén, ahol az emberek gyakran megmagyarázhatatlan dolgokra lesznek figyelmesek. A hely a Boszorkány-hegy nevet viseli, és amikor egy dörzsölt Las Vegas-i taxisofőr, Jack Bruno két, természetfeletti erőkkel rendelkező potyautas tinédzsert – Sarát és Seth-et – talál a kocsija hátsó ülésén, olyan kalandokba keveredik, amelyekről korábban álmodni sem mert.

A taxis és a „srácok” felfedezik, hogy az ország-világ megmentésének titka rejtőzik az ominózus domborulat alatt, ezért páratlan versenyfutás kezdődik nemcsak a kormány embereivel és a gengszterekkel, hanem még az idegen fajok képviselőivel is, akik mind próbálják az útjukat állni.

Mintha sajátos monománia gyötörné a Disney Stúdiót eme hegy kapcsán: már többször, több formában nekiveselkedtek Alexander Key Escape to Witch Mountain (kb.: menekülés a Boszorkány-hegyhez) című sci-fi regényének megfilmesítéséhez. 1975-ben és 1978-ban egy-egy mozi-adaptációt (Escape to Witch Mountain és a folytatás: Return from Witch Mountain), 1995-ben pedig tévéfilmet készítettek belőle, valószínűleg azért, mert a tinédzser (hasonló korú) főszereplők és az idegen lények miatt a sztorit a fiatal közönség érdeklődését felkeltőnek érezték. Azt nem mondjuk, hogy ezzel az újabb változattal Andy Fickman rendező-forgatókönyvíró és társai, Matt Lopez és Mark Bomback tökéletes munkát végeztek volna, tény azonban, hogy ez a Boszorkány-hegy jobban pörög, mint a korábbi társai, és ebből kifolyólag talán tényleg lehetséges, hogy jobban megfogja a kamaszokat.