Élet-Stílus

Eltörlik a kötelezős kampányt

Megszűnik az év végi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, a károkat központilag tartják nyilván, egyebek mellett ezt tartalmazza a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló törvényjavaslat, amelyet a pénzügyminiszter terjesztett a parlament elé, és amelynek a szövege keddtől olvasható az Országgyűlés honlapján.

A 2004-ben született kormányrendeletet felváltó törvény – várhatóan – jövő év első napján lép hatályba. A javaslat nem tartalmazza a bonus-malus rendszert, valamint a díjat befolyásoló járműkategóriákat, ezekről a pénzügyminiszter hoz rendeletet a törvény elfogadása után.

A biztosítási szerződés továbbra is határozatlan idejű lesz, viszont a díj egy évre szól. A következő évi tarifát október utolsó napjáig kell meghirdetni két országos napilapban, és az év közben nem módosítható. Maga a szerződés viszont nem a naptári évhez kötődik, hanem a megkötésétől számított egy évre szól.

Váltás eladáskor

Így elmarad az év végi a kampány, de csak néhány év után lesz általános az év közbeni lejárat és újrakötés, a jelenlegi autóállománynál csak az eladáskor történik váltás.

A biztosítónak 50 nappal a kgfb lejárata előtt kell értesítenie az ügyfelet, akinek legkésőbb a lejárat előtt 30 nappal fel kell mondania írásban a meglévő szerződést, ha újat akar kötni a következő évre. A biztosítói értesítés az új díjat is tartalmazza.
Változatlan az a szabály, amely szerint az éves díj előre jár, de a felek megállapodhatnak részletekben történő fizetésben is, ilyenkor a következő időszak első napján jár a következő díj-részlet.

Fizet külföldön is

A biztosító helytállási kötelezettsége a dologi károkra – káreseményenként – továbbra is 500 millió, míg a személyi sérülésekre a jelenlegi 1,5 milliárd helyett 1,6 milliárd forint lesz.
A kgfb területi hatálya túl terjed Magyarországon. A magyar biztosító kifizeti a külföldön okozott károkat is, amennyiben azok a EGT országaiban és Svájcban, valamint a zöldkártya rendszer országaiban következnek be.

A biztosító követelheti az általa kifizetett összeget akkor, ha a károkozó biztosított súlyos jogsértést követett el. Ilyen például az ittas vezetés, a szándékos károkozás, a vezetés átengedése jogosítvánnyal nem rendelkező személynek, és a jármű elhanyagolt műszaki állapota is.

Központi nyilvántartás

A törvényjavaslat előírja a kgfb kötvények központi nyilvántartását, az abban szereplő adatokat negyedévente kell összefuttatni a gépjármű nyilvántartással, és a biztosítatlan járműveket ki kell vonni a forgalomból. Létre kell hozni egy kárnyilvántartó szervezetet, amely a kártörténetet regisztrálja, és ez adja ki a bonus-malus igazolásokat is. Emellett a biztosítók információs központot is működtetnek, amely a károsultaknak nyújt segítséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik