Élet-Stílus

Klicsko kihívta a Keleti Szörnyet

Az ukrán klasszis, Vitalij Klicsko szombat este Stuttgartban ismét bizonyította, nincs nála erősebb nehézsúlyú bokszoló a világon. Nagyobb is csak kevés, de Nyikolaj Valujevtől sem tart a 37 éves öklöző.

„Kemény ellenfél volt Gomez, régóta ismerem őt” – beszélt Vitalij Klicsko (37 győzelem – 2 vereség), miután kilenc menet alatt elintézte a WBC hivatalos kihívóját, a kubai Juan Carlos Gomezt. „Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de a hatodik menet után már sokszor voltam türelmetlen is, mert láttam, már nem annyira fitt. Kicsit hektikusan bokszoltam ellene, frusztrált, hogy mennyi ütést blokkolt.”

Klicsko a mérkőzés utáni nyilatkozataiban kitért távlati terveire is, melyben nem szerepel a WBC által szorgalmazott Oleg Maszkajev elleni összecsapás. „Azt szeretném, ha jelentős küzdelmeim lennének, de egy Oleg Maszkajev elleni mérkőzés nem olyan, amit a közönség látni akar” – fogalmazott Klicsko. „Valujev vagy Csagajev ellen jobb lenne, különösen, ha Valujev nyeri kettejük meccsét, mert a szurkolók az orosz óriás ellen szeretnének ringben látni. Azon a mérkőzésen, először pályafutásom során, nem én lennék a nagyobb!”

Gomeznek esélye sem volt (MTI/AP)

Gomeznek esélye sem volt (MTI/AP)

„Szeretném a családi címkollekciót teljessé tenni, de ehhez kell a Nyikolaj Valujev által birtokolt WBA öv is” – mondta az ukrán WBC bajnok sztár, akinek öccsénél a WBO és az IBF övek vannak, vagyis csak a WBA-trónja hiányzik a teljes gyűjteményhez.

A vesztes Juan Carlos Gomez (44 győzelem – 2 vereség) érthetően szűkszavúan nyilatkozott, sajnálta, hogy nem tudta terveit véghezvinni. A kubai még nem döntött karrierje folytatásáról, ám menedzsere, Ahmet Öner szerint Gomezre még sok nagy meccs vár.

A szombat esti teljes, vágatlan Klicsko-Gomez csata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik