Élet-Stílus

Hétfőn zúz az AC/DC

Azon szupergyors rajongóknak, akiknek sikerült jegyet szerezniük, a március 23-a nyilván ünnepnap lesz, hétfő este lép az Aréna színpadára az ausztrál AC/DC.

A koncertre októberben két nap alatt elfogytak ugyanis a belépők. Az együttes honlapja szerint az európai turné hátralévő 35 állomásából elvileg hat helyszínre lehet még belépőt kapni, emellett néhány jegyet még fenntartottak a fanclub tagjai számára. A június 30-i glasgow-i utolsó európai fellépésre viszont – ahol a banda a kontinenstől, a skót származású alapítók, a Young- testvérek pedig szülőhazájától is búcsúznak – már régen elkelt az összes biléta.

Hétfőn zúz az AC/DC 1

Az album és a turné címe, Black Ice (Fekete Jég) éppen Skóciára utal: Malcolm és Angus Young ezzel emlékezik arra, milyenek voltak gyermekkoruk telei a hideg északon, mielőtt szüleik összepakolták volna a családot és a jóval naposabb déli kontinensre költöztek volna.

A felfokozott érdeklődés a csapat nemzetközi hírneve mellett annak is szól, hogy a 2000-ben megjelent Stiff Upper Lip-et követően az AC/DC nyolc évig nem készített stúdióalbumot. Először 2004-ben kezdtek arról szállingózni hírek, hogy egy újabbra készülnek, de az érdemi munka csak 2006-ban kezdődött meg, hogy aztán 2008 őszén a polcokra kerülhessen az új CD. A rajongóknak megérte várni, mert a Black Ice-ból a nyitóhéten több mint 1,7 millió példány kelt el. Csak az Amerikai Egyesült Államokban több mint 780 ezret adtak el belőle a megjelenést követő hét napban; ennél jobban tavaly csak a Coldplay Viva la Vida című albuma kezdett az amerikai piacon. Az album azóta húsz különböző országban, köztük Magyarországon is platinalemez lett.

Az AC/DC eddig mintegy 160 millió lemezt adott el, 2003 óta tagja a rock and roll hírességek csarnokának, 2004-ben az ausztráliai Melbourne-ben utcát neveztek el róluk. Érdekesség: a városvezetés nem engedte, hogy az AC/DC feliratot elválasztó villámjel szerepeljen az utcanévben, ezért az ott lakóknak hivatalosan az ACDC Lane nevet kell használniuk, amikor bediktálják a címüket.

A csapat nevéhez olyan világszerte ismert dalok kapcsolódnak, mint a Thunderstruck, a Let There Be Rock vagy a Highway to Hell. Jó hír a magyar rajongóknak, hogy a Black Ice Tour eddigi állomásain mindhárom számot műsorra tűzték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik