Élet-Stílus

„Nyald ki Honecker, én már Nyugaton vagyok”

A Kádár-kor titkosszolgálatai – ellentétben a Stasival - nem jogutód nélkül szűntek meg, különböző hivatalokká alakultak. Az sem tisztázott, hányad részét semmisítették meg az ügynöki dokumentumoknak. A Politikatörténeti Intézet Anno 1989 Filmklubjában e héten A mások élete című film kapcsán beszélgettek a szakértők.

Felkel Honecker, kinéz az ablakon, jó reggelt, köszön a Napnak. Jó reggelt, válaszol a Nap. Délben kinéz megint az ablakon, köszön a Napnak, jó napot, az visszaköszön, jó napot, Honecker elvtárs. Este kinéz Honecker az ablakon, köszön a Napnak, jó estét. Mire a Nap: nyald ki, már Nyugaton vagyok! – a kantinban megfagy a levegő. Az államvédelem vezető munkatársa szúrós szemmel néz a viccet mesélő fiatal beosztottjára. Neve? Beosztása? – hangzik fel a kérdés, majd kiderül, ő meg így viccel. Plusz egy másik Honecker-viccel.

Ez utóbbi fekete tréfa nálunk a legkeményebb Rákosi-korszakra ült csak, akkor viszont egy ilyen poén izgatásnak minősült, súlyos következményei lehettek. A keletnémet Stasit a blokk legkeményebb titkosszolgálataként tartjuk számon. Florian Heckel von Donnersmarck A mások életében bemutatja, hogyan bántak el még az 1980-as években is a „másként gondolkodókkal” az NDK-ban. Hasonló film – legalábbis a Kádár-korszakról – hazánkban azért sem várható, mert az államvédelem nem nyomta rá ilyen mélyen a bélyegét az emberek hétköznapjaira.

rendszerváltó filmklub

A Politikatörténeti Alapítvány Anno 1989 Filmklubjának résztvevői A mások élete című, 2006-ban készült német filmet elemezték Ripp Zoltán történész segítségével.

Ripp Zoltán történész szerint ez korántsem jelenti azt, hogy a magyar titkosszolgálatok ne hálózták volna be az élet minden területét. Bár a filmben szereplő író-színésznő pár is azt az általános vélekedést erősíti, hogy a kultúra kivételes célterületnek számított, nem csak az értelmiséget figyelték, az üzemek, termelőszövetkezetek világát sem hanyagolták el.

„Nyald ki Honecker, én már Nyugaton vagyok” 1

Lehetetlen választások

Ha titkosszolgálatokról esik szó, a sajtóban szinte szinonimaként jelenik meg az ügynök kifejezés. A filmben nem a „klasszikus” ügynökök állnak a középpontban. Feltűnik a rendező, aki középszerű, de Stasi-besúgóként biztos munkalehetőséghez jut, nem úgy, mint a zseniális, de „renitens” idősebb pályatársa. Az író élettársa, Christa Maria is átminősül fogolyból hálózati személlyé. Megzsarolásához elég az, tudnak arról, hogy illegális nyugtatókat szed: választania kell, soha többé nem léphet színpadra vagy elárulja szerelmét.

Mikor kiengedik, az állambiztonsági főnök azzal csúsztatja vissza a gyógyszert a zsebébe, helyzete nemcsak kötelességekkel, hanem előjogokkal is jár. Az író lakásának bepoloskázását a kémlelőnyíláson át figyelő Meineke asszony is dönthet: hallgat vagy Mischa lánya másnap már nem egyetemista. Mind-mind lehetetlen választások, miközben a kiszolgáltatott sakkban tartottnak nem győzik hangsúlyozni, egyéni „hősködése” mit sem használ a célszemélynek és mit sem árt a rendszernek.

Postáskisasszonyok

Ripp Zoltán – a vetítés utáni beszélgetés során – arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügynökkérdés az állambiztonsággal kapcsolatban túldimenzionált. A belügyi szerveknek számos más csatorna állt rendelkezésükre, ha valakiről információra volt szükségük. Egyrészt – ahogy a filmben is szerepelt – mindennapos gyakorlat volt a lehallgatás, illetve a postai küldemények, a levelezés felnyitása. A Magyar Nemzet főszerkesztőjével, Pethő Tiborral esett meg, hogy figyelmeztette a Szabad Európát is megjárt vendégét, vigyázzon, mert a szobájában legalább három lehallgató-készülék is van, az körülnézett és azt válaszolta, legalább öt.

„Nyald ki Honecker, én már Nyugaton vagyok” 1

A szigorúan titkos tisztek között felül voltak reprezentálva a postáskisasszonyok. Nem mindenkit zsarolással „szerveztek be”: voltak olyan titkos megbízottak, akik a rendszer iránti elkötelezettségükből kifolyólag cselekedtek így. És mindig hasznos információkkal szolgálhattak a „társadalmi kapcsolatok”, egy házmester, egy munkahelyi felettes, egy személyzetis, akikkel az államvédelmisek bármikor elbeszélgethettek.

Magyarországon csak átalakultak

A film végén a berlini fal lebomlásának hírét hallva az alagsorban leveleket bontogató Stasi-alkalmazottak kisétálnak az utcára. Az NDK titkosszolgálata valóban egyik napról a másikra szűnt meg. Így aztán az iratok sorsa is tisztázott: ahogy a történet főszereplője, két év múlva bárki hozzáférhetett a róla készült dossziékhoz. Ripp Zoltán (a Kenedi-bizottság tagjaként) rámutatott, hogy a térség más országaiban – így hazánkban is – jóval összetettebb a helyzet, mivel a titkosszolgálatok nem jogutód nélkül szűntek meg, a III/3-as kivételével a belügyi csoportfőnökségek különböző hivatalokká alakultak, állományuk sem cserélődött le.

Ez a szituáció viszont alapot adott arra, hogy a titkosszolgálatok az irattáruknak a feltétlenül szükségesnél nagyobb hányadát tartsák vissza. Ráadásul a magyar szervek nem szüntették be tevékenységüket 1989 októberében, amikor az új alkotmány megszületett, hanem tovább folytatták – immár törvénytelenül – az ellenzék, főképp a négyigenes népszavazást kezdeményező SZDSZ és Fidesz megfigyelését. Decembertől pedig beindult az iratmegsemmisítés, ezt hozta felszínre a Dunagate-botrány 1990 januárjában.

Mivel az iratokat jegyzőkönyv nélkül zúzták be, a Kenedi-bizottság sem tudott biztos választ adni arra a kérdésre, mennyi és milyen jellegű dokumentum hiányzik. A rendszerváltás környékén felállított bizottságok azt állapították meg, hogy az iratok nagy része megsemmisült, ám Ripp Zoltán szerint ezt az azóta már az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába került dokumentumok cáfolják. Az eltűnt, magánkézbe került iratok viszont több esetben is politikai machinációkra adtak lehetőségét, bár érdemes elgondolkodni azon, hogy a legtöbb esetben egy ilyen „szenzációs leleplezés” mégsem tette tönkre a közéleti szereplő karrierjét.

„Nyald ki Honecker, én már Nyugaton vagyok” 1

Óvatosan az ügynökvádakkal

Végül arra a kérdésre, hogy mit tartogatnak egy történész számára az állambiztonsági iratok, Ripp Zoltán arra figyelmeztetett, hogy vannak „ügynökvadász” keresztes lovagok, annak ellenére, hogy az iratanyag éppen nem a zajos leleplezésekre a legalkalmasabb. Ezzel szemben a dokumentumok a társadalomtörténész számára egy-egy kulturális intézmény, gyárak, termelőszövetkezetek életéről, viszonyairól máshol nem fellelhető információkat rejtenek.

Figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy egyetlen forrástípus nem elegendő ahhoz, hogy árnyalt képet rajzoljunk meg a múltról, és a titkosszolgálati iratokban foglaltakkal szemben különösen szigorú forráskritikát kell alkalmazni. Persze elsősorban nem azért, mint ahogy A mások élete című filmben, a megfigyelést végző tisztek falaztak volna a megfigyelteknek. Ám például az ügynökök esetében mindennapos volt, hogy a jelentéseket úgy fogalmazták, hogy lehetőleg ne ártsanak vele környezetüknek.

Következő alkalommal, 2009. április 1-jén Cristian Mungiu: 4 hónap, 3 hét, 2 nap című 2007-ben készült filmjét vetítik a Politikatörténeti Intézet ingyenes filmklubján, amely a romániai rendszerváltást helyezi sajátos perspektívába. A film után Tamás Gáspár Miklóssal nyílik lehetőség beszélgetni, az összefoglalót ismét elolvashatja az FN-en.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik