Élet-Stílus

Nincs csúcsétterme Budapestnek

A Michelin Main Cities of Europe elnevezésű kalauza alapján megmaradt Európa kulináris kettéosztottsága, hiszen a kiadványban szereplő 324 csillagos étteremből csupán kettő található a volt szocialista blokkban, ráadásul azok is szinte egymás mellett, a cseh fővárosban vannak - írta a Napi Gazdaság.

Budapesten továbbra sincs a tesztelők által a legjobbak közé sorolt hely, sőt, bár a magyar fővárosban 21 éttermet minősítettek, a kiváló ár-érték arányúnak találtatott, Bib Gourmand emblémával jutalmazottak amúgy is szűk köre csökkent. Ennek oka, hogy Segal Viktor étterme bezárt, így csak a Náncsi néni vendéglője maradt. Sovány vigasz, hogy a jóval nagyobb Lengyelországban ugyanannyi a Bib Gourmand és a csillagos hely, mint nálunk, miközben Szlovákia, Románia és Bulgária egyáltalán nem szerepel a kiadványban.

Ausztriában viszont három csúcsétteremről tud a kiadvány, a négy skandináv ország (Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország) fővárosainak mindegyikében pedig legalább egy kétcsillagos étterem van. A prímet továbbra is Franciaország viszi 53 csillagos vendéglővel, míg az ezüstérmes Németországban 44 ilyen étterem található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik