Élet-Stílus

Ferihegyen már szelektíven gyűjtik a hulladékot

Elindult a szelektív hulladékgyűjtés Ferihegyen. A légikikötő jelenleg napi 7 tonna szemetet termel, 2010-től ennek a mennyiségnek a 60 százalékát fogják újrahasznosítani.

A A Budapest Airport (BA) még 2008-ban döntött úgy, hogy Ferihegy egész területén bevezeti a szelektív hulladékgyűjtést. Ennek részeként 250 szelektív hulladékgyűjtőt helyezett el a repülőtér utas termináljain és irodahelyiségeiben.

A BA az Avermann Kft.-vel kötött szerződést a repülőtér hulladékgazdálkodási rendszerének környezetbarát működtetésére. A cég három évre kapott jogot az újrahasznosítással kapcsolatos feladatok elvégzésére. A repülőtéren egy kézi előválogató állomást is üzembe állítanak, ahol a vegyes hulladékokból további újrahasznosítható részeket különítenek el.

A légikikötő jelenleg napi 7 tonna szemetet termel, 2010-től ennek a mennyiségnek a 60 százalékát fogják újrahasznosítani. A Ferihegyi repülőtéren keletkező szemét nagy része papír (40 százalék), konyhai hulladék (32 százalék), illetve műanyag (18 százalék).

“A repülőtér fejlesztése, bővítése és modernizálása nemcsak új terminálépületek létrehozását, és az utas-szolgáltatások színvonalának emelését jelenti, hanem a legkorszerűbb környezetvédelmi technikák és szemléletmódok alkalmazását is” – idézi a közlemény Jost Lammerst, a BA vezérigazgatóját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik