Élet-Stílus

Kapaszkodik a Juventus – videó

A Juventus egy szerencsés góllal nyert a vendég Napoli ellen az olasz labdarúgó-bajnokság szombat esti mérkőzésén, és ideiglenesen hat pontra megközelítette az Intert. A Lazio Zarate duplájával intézte el a Bolognát.

Parádésan kezdte a szezont a Napoli együttese, a szurkolók már a Bajnokok Ligájáról álmodtak, ám a kedvenceik komoly hullámvölgybe kerültek. A csapat január óta képtelen nyerni: a legutóbbi hét meccséből ötöt elveszített, kettő pedig döntetlenre végződött. A Chelsea-től idegenben vereséget szenvedő Juventus ellen is folytatódott a rossz sorozat.

Claudio Ranieri csapata a hétközben, a BL-játéknap egyik legizgalmasabb meccsét játszotta a Stamford Bridge-en, pár nappal később pedig a középmezőnyben tanyázó nápolyiak vártak Alessandro del Pieróékra.

A torinóiak az első perceket nagyon megnyomták, a rutinos középpályás két ígéretes kísérlete is a kapusban halt el. Az első félidő kevés szép megmozdulást hozott, a kezdeti rohamok után a hajráig semmi nem történt a pályán. A 44. percben aztán Claudio Marchisio távoli lövésébe még beleért egy védő, a labda pedig hálóban kötött ki.

A fordulás után sem sok veszélyt jelentett a kapura a Juve, igaz előnyük birtokában nem is kellett megszakadniuk Nedvedéknek. A vendégek erejéből egy meg nem adott lesgólra futotta csak a második félidőben, így maradt a sovány hazai előny.

Győzelmével a Juventus hat pontra feljött a listavezető Inter mögé, a milánóiak vasárnap este a forduló rangadóján az AS Romát fogadják. A Milan a délutáni órákban a Sampdoriához látogat.

Serie A, 26.forduló:
Juventus-Napoli 1-0 (1-0)
Gól: Marchisio (44.)

Lazio-Bologna 2-0 (1-0)
Gól: Zárate (36., 81.)

Vasárnapi meccsek:
Atalanta-Chievo 15 ó
Cagliari-Torino 15
Palermo-Catania 15
Reggina-Fiorentina 15
Sampdoria-AC Milan 15
Siena-Genoa 15
Udinese-Lecce 15
Internazionale-AS Roma 20:30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik