Élet-Stílus

Arn közel járt a csodához Acapulcóban

Arn Gréta alaposan megizzasztotta a világranglista hatodik helyén álló, hétszeres Grand Slam-győztes Venus Williamst az acapulcói salakpályás női tenisztornán, végül azonban érvényesült a papírforma. Az amerikai sztár a negyeddöntőben is egy magyarral, az olasz Roberta Vincin túljutó Szávay Ágnessel találkozik.

A világranglistán 160. helyezett magyar játékos nagyon megnehezítette a sokkal esélyesebb amerikai klasszis dolgát.
Az amúgy elveszített első szettben sem játszott alárendelt szerepet, sőt, egy alkalommal el is vette nagynevű ellenfele adogatójátékát. Az idősebbik Williams-lány kétszer pedig „brékelt” az első menetben, és 6:3-mal került lépéselőnybe.

A második menetben mindketten hozták adogatójátékaikat, ekképp a rövidítés döntött – méghozzá az egykor német színekben versenyző, 29 éves Arn javára. Ily módon az első helyen kiemelt Venus, akárcsak a spanyol Nuria Llagostera
Vives ellen a nyitó körben, most is túlórázni kényszerült.

Arn Gréta nagyszerűen helytállt (MTI/EPA)

Arn Gréta nagyszerűen helytállt (MTI/EPA)

Ráadásul Arn 1:1-nél és 2:2-nél is „lebrékelte” Venust, aki azonban visszakapaszkodott. Izgalmasan alakult a mérkőzés: 3:4-nél Arn úgy nyerte meg a saját szervajátékát, hogy előtte három bréklabdát is hárított. 4:4-nél azonban ő sem tudott
élni a bréklehetőségével, és mivel a következő gémben ismét elveszítette az adogatását, 2 óra és 43 percnyi játék után búcsúzni kényszerült, de így is büszke lehet a teljesítményre.

nyilatkozatok

Arn Gréta:
„Sajnálom, mert volt esélyem a győzelemre. A döntő fontosságú labdameneteknél nem mertem kockáztatni, keményeket ütni, Venus azonban igen. Szombaton átutazom Monterreybe, ahol kemény pályán játszunk majd.”

Venus Willams:
„Újabb késői meccsen vagyok túl, nem is tudom, hogy este tíz óra előtt mentünk-e ki Grétával a pályára. Rögtön elvesztettem az adogatásomat, ami nem volt valami jó kezdés, de aztán az első játszma hátralévő részében elkaptam a fonalat. A második szettben ellenfelem taktikát változtatott: magasra felpörgette a labdákat, ilyet utoljára junior koromban láttam! Nem voltam erre felkészülve, főleg érzelmileg nem. Sokat hibáztam, Gréta sok jó ütést mutatott be, voltak köztük igazi közönségszórakoztató megoldások is. Örülök, hogy végül sikerült nyernem. Tegnap nehezen jött álom a szememre, de ma nem lesznek problémáim az elalvással. Gyengék a lábaim, nagyon fáradt vagyok.”

Venus a negyeddöntőben is egy magyarral, a szerencsés vesztesként versenyben lévő Szávay Ágnessel találkozik. A női teniszezők rangsorában 28. helyen álló Szávay szerdán az olasz Roberta Vincit (70.) győzte le két szettben, 1 óra 48 perc alatt.

Szávay Ágnes idei szezonban Acapulcóban élte túl először az első fordulót WTA-versenyen, és mindjárt a legjobb nyolc közé jutott. S hatalmas bravúr lenne a részéről, ha négybe kerülne; egyébiránt Venus Williamsszel korábban még nem találkozott.

Acapulco, női egyes, nyolcaddöntő:
V. Williams (amerikai, 1.)-Arn 6:3, 6:7 (3-7), 6:4
Szávay-Vinci (olasz) 7:6 (7-1), 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik