Élet-Stílus

Imre Vilmos is távozik a Dunaferrtől

A kulcsemberek után Imre Vilmos vezetőedző is közös megegyezéssel szerződést bontott a nehéz anyagi helyzetben lévő Dunaferr női kézilabdacsapatával.

A 40 éves tréner – akinek szerződése 2010 nyaráig szólt – délután maga kért megbeszélést a klub vezetőivel, a közel háromnegyed órás tárgyalás végén azzal jött ki, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak.

“Amennyiben a játékosaim megkapták volna a járandóságukat, és én a töredékét, akkor is maradtam volna, viszont mivel újabb négy lány távozott, nincs már kivel folytatni a munkát. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert amikor 2007 nyarán elválltam a feladatot, még Bajnokok Ligája-szereplésről beszéltünk” – mondta az MTI-nek Imre Vilmos, aki továbbra is a női válogatott szövetségi kapitánya marad.

A dunaújvárosiaktól pénteken Vincze Melinda és Temes Bernadett, hétfőn pedig Balogh Barbara és Laluska Eszter távozott hasonló okokból.

Az ötszörös bajnok és Magyar Kupa-győztes, 1999-ben Bajnokok Ligáját, 1998-ban EHF Kupát és 1995-ben KEK-et nyert alakulat pillanatnyilag a hatodik helyen áll az NB I-ben. Utolsó öt mérkőzését azonban elveszítette, főleg amiatt, hogy meghatározó játékosai a pénzügyi gondok miatt eligazoltak. A keretet jelenleg javarészt ifi játékosok alkotják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik