Élet-Stílus

Hiddink a szezon végén továbbáll

A Chelsea vezetősége bízott abban, hogy hosszabb távon sikerül megoldaniuk az edzőkérdést a holland szakember leszerződtetésével, ám úgy tűnik, hogy nyártól megint más irányít a Stamford Bridge-en.

Guus Hiddinket február elején igazolta a londoni együttes a brazil Luiz Felipe Scolari helyére, akivel a csapat a vártnál gyengébben szerepelt az angol bajnokságban. A holland szakember azzal a feltétellel vállalta el a munkát, hogy tovább dolgozhat az orosz válogatott mellett.

A klub és a tréner februárban abban állapodott meg, hogy a szezon végéig marad Hiddink, ugyanakkor a vezetőség nem titkolta, hogy a következő szezonban is szívesen látná a rutinos szakembert a kispadon. Ám ebből nem lesz semmi, a holland tréner egy hétvégi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a szezon végeztével távozik a Stamford Bridge-ről.

Visszavárják az oroszok (MTI/EPA)

Visszavárják az oroszok (MTI/EPA)

„Segítek, de csak az idény végéig” – mondta első sajtótájékoztatóján a 62 éves szakember, majd hozzátette: „Csak azért vállaltam a feladatot, mert jó barátságban vagyok Roman Abramoviccsal, a klub tulajdonosával. Az orosz válogatotthoz továbbra is köt a szerződésem, amelynek szeretnék maradéktalanul megfelelni.” Az orosz szövetségi kapitány fizetését Abramovics állja, így érthető, hogy Hiddink „nem utasíthatta vissza” a Chelsea ajánlatát.

A tréner bemutatkozása nem sikerült rosszul, a szombati bajnokin a kékek 1-0-ra verték az Aston Villát, és győzelmükkel feljöttek a tabellán a harmadik helyre. Szerda este egy hasonlóan kemény feladat vár Hiddinkre és csapatára, a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntőjében a Juventust fogadják a londoniak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik