Élet-Stílus

Kézi-BL: szenzációs veszprémi diadal

A szenzációs napot kifogó MKB Veszprém 30-24-re nyert a francia Montpellier otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének vasárnapi fordulójában, ezzel óriási lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé.

A fontos találkozó gyászszünettel kezdődött a két hete meggyilkolt veszprémi román Marian Cozma emlékére.

Kemény védekezéssel nyitott az olimpiai és világbajnokokkal felálló hazai gárda, 3-1 után azonban Peric bemelegedett, és előbb ziccert, majd büntetőt hárított. A Montpellier minden bekapott gól után gyorsan indított, és ezekből a támadásokból gyakorta betalált.

A magyar bajnok ezzel együtt remekül tartotta magát, noha többször emberhátrányba is került. A 19. percben, 7-7-nél Mocsai Lajos vezetőedző időt kért, játékosai pedig a felvázolt formációkat végrehajtva sorozatban háromszor voltak eredményesek. Erre a franciák próbálták rendezni soraikat, a kiharcolt különbség azonban jó darabig nem módosult. Aztán közvetlenül a szünet előtt egy rossz bejátszás nyomán nem öt-, hanem háromgólos lett a veszprémi előny.

Újabb szenzációs veszprémi siker (MTI)

Újabb szenzációs veszprémi siker (MTI)

A pihenő még inkább lendületbe jöttek a magyarok: túl azon, hogy hat és fél percen át nem kaptak gólt, 17-11-re elhúztak. A BL góllövőlistáján dobogós Vujin remek találatokat ért el, Peric pedig szenzációsan védett. A továbbiakban is gördültek az ötletes és formás támadások, a fogcsikorgatva küzdő Montpellier-nek nem volt igazán esélye a felzárkózásra.

Negyedórával a vége előtt már 23-16-ra vezettek a vendégek, erre a hazaiaknál időkérés következett. Hiába, mert 25-16-nál már a kétszámjegyű különbség elérése is lehetségesnek látszott. A hátralévő időben sem fáradt el a Veszprém, így a győzelem nem forgott veszélyben.

A magyar csapat jövő szombaton az Ademar León otthonában lép pályára – a múlt héten, hazai környezetben 28-26-ra diadalmaskodott a spanyolok ellen -, végül március 7-én fogadja a Montpellier-t. Amennyiben a hátralévő két összecsapáson két pontot szerez, biztos negyeddöntős.

Férfi BL, középdöntő, III. csoport, 2. forduló:
Montpellier (francia)- MKB Veszprém 24-30 (11-14)

A kvartett másik mérkőzésén:
Flensburg-Handewitt (német) – Ademar León (spanyol) 31-26 (13-13)
Az állás: 1. Veszprém 6 pont, 2. Flensburg-Handewitt 4 (116-115), 3. León 3 (111-114), 4. Montpellier 3 (110-114)

A többi csoportban:
I. csoport:
Csehovszki Medvegyi (orosz)-HSV Hamburg (német) 30-32
Portland San Antonio (spanyol) – FC Köbenhavn (dán) 38-27
Az állás: 1. Hamburg 8 pont, 2. Csehov 4 (128-124), 3. Portland San Antonio 4 (120-122), 4. FC Köbenhavn 0

II. csoport:
Chambéry (francia) – Rhein-Neckar Löwen (német) 25-23
Celje (szlovén) – HC Zagreb (horvát) 22-25
Az állás: 1. Chambéry 8, 2. Rhein-Neckar 4 (117-113), 3. Zagreb 4 (115-114), 4. Celje 0

IV. csoport:
Barcelona (spanyol)-GOG Gudme (dán) 36-27
THW Kiel (német)-Ciudad Real (spanyol) 33-26
Az állás: 1. (és már negyeddöntős) Kiel 8 pont 2. Ciudad Real 6, 3. Barcelona 2, 4. Gudme 0

A kvartettekből az első két helyezett jut a negyeddöntőbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik